Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Izomdiszmorfia, kóros testépítés - Dr. Lukács Lizával beszélgetünk (3. rész)

2007. július 05. 07:05 - Füredi Krisztián

Lukács Lizával beszélgetek, aki a pszichológus, ezen belül pedig elsősorban az evési zavarokkal, illetve testképzavarral foglalkozik.

Mit jelent az izomdiszmorfia, mi jellemző rá?

Liza - pszichológia blog

1993-ban írták le először ezt a zavart férfiak körében, később a testépítő nők között is találtak izomdiszmorfiásokat. Az izomdiszmorfia (másnéven inverz anorexia nervosa) szenvedélyszerű testépítéssel jellemezhető zavar, amelyet gyakran kísér az anabolikus szteroidok túlzásba vitt alkalmazása. Kiemelt vonása a testképzavar: az izomdiszmorfiások magukat hatalmas izomtömegük ellenére is túl szikárnak, vékonynak látják, ők az anorexiásokkal ellentétben nagyobb testtömegre, testméretre vágynak. Ennek érdekében napi rendszerességgel órákat töltenek testépítéssel, és ha ezt nem sikerül valamiért kivitelezniük azt jelentős szorongással élik meg. Ugyanúgy stressz és szorongás kíséri azokat a helyzeteket, ahol mások láthatják a testüket, amelyet szégyellnivalónak gondolnak, ezért nem járnak pl. strandra, illetve bő ruhákat, nyáron is pulóvert viselnek. Az anabolikus szteroidok használata felelős a legtöbb szövődménybetegségért az izomdiszmorfiában szenvedőknél: szexuális zavar, bőrelváltozások, csontritkulás, májfunkciózavarok, hangulatzavarok alakulhatnak ki. 

Hol a határ a "normálisnak" mondható testépítés és az izomdiszmorfia között?

Liza - pszichológia blog

Az izomdiszmorfiának csak egyik jellemzője a szenvedélyszerű testépítés, tehát, attól, hogy valaki testépít még nem izomdiszmorfiás. A testépítést az egyéb sportoktól az különbözteti meg, hogy az egyén minden esetben azért kezdi el és folytatja, hogy változást idézzen elő az izomzatában, a testfelépítésében. Ha ez jelentős klinikai szorongással járó testi elégedetlenséggel társul, akkor az alapja lehet az izomdiszmorfiának. Fokozott figyelmet érdemel, ha a testépítés átveszi az irányítást az egyén élete felett, ami abban nyilvánulhat meg, hogy a személy egyre több időt tölt el vele, míg más korábbi tevékenységek, személyek és társas programok háttérbe szorulnak. Ha jelentős szorongást él át a személy, ha a napi testedzési rutinja kimarad, az is aggasztó jel. Ha nem rugalmasan illeszkedik a testedzés az életvitelünkbe, legyen az bármilyen típusú mozgásforma, az károsan hat a személyre, a személyiségfejlődésre.

Lukács Liza saját honlapja: mashogy.hu
37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr58110075

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Turulcsirip - Bloghu 2007.07.05. 07:08:51

[...]- Lukács Lizával beszélgetünk (3. rész): Lukács Lizával beszélgetek, aki ..[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aggódó 2008.04.12. 14:45:28

Nagyon sok szenvedés és aggódást éltem át mint anya, mível a fiam testépítést kezdett 15-16 évesen és az edző terembe ismerkedett meg, esetleg haverok körébe a tiltott szerekkel és kezdett élni vele. A személyisége teljesen megvátozott az iskolai teljesítménye nulla lett természetesen otthagyta az iskolát.Ez a kóros dolog közel tízévet rabolt el az életünkből közben már a velejáró betegségek is előjöttek.Minden követ megmozgattam, hogy megmentsem a gyermekem de nem tudttam. Az orvoshoz nem jött el velem, az orvos véleménye míg ő nem akar meggyógyulni addig nincs megoldás. A valláshoz fordultam kértem a jóisten, hogy emelje ki ebből a lehetetlen helyzetéből és én magam elfogadtam Jézust és hivő életet életem. A fiam két évmúlva kezedet érdeklődni a vallás felé és most ott tart, hogy ő is elfogadtta Jézus és nem tömi magát szteroiddal és nem edzi a testét csak is a lelkét.Köszönöm mind ezt a megvátónak,a földi emberi segítséggel nekünk nem sikerült a gyógyulás. Nem kívánom senkinek azokat a redkívüli aggodalmat tépelődést szorongást amit a fiam miatt megéltem. Köszönöm a lehetőséget , hogy kiírhattam ezt a súlyos gondott magamból, hoszen ezt csak az orvosnak és a Jóistennek mondtam el.

Géza 2008.07.25. 21:13:27

Amit a fiad csinált az nem testépítés, a legtöbb testépítő normális életet él (kivéve akik versenyszerűen űzik a sportot illetve ők is norm életet élnek vannak gyerekeik stb), és természetes hogy nagyobbak akarnak lenni és izmosabbak mivel egy futó se akar lassabban futni, egy forma-1 es pilóta is mindig jobb akar lenni és mindenki aki sportol jobb akar lenni!!!! És a testépítés mellett igen is lehet normális életet élni, szteroidokat a hobbi szintű testépítőknek nem éri meg használni és anélkül is nézhet ki valaki nagyon jól ha odafigyel az étkezésére nem úgy mint a mai átlag ember össze vissza eszik minden szemetet és úgy néz ki mint 1 disznó és ez még finom megfogalmazás volt (rossz elmenni 1 strandra mert undorító az emberek 80%-a és ott tömik magukba a jó zsíros lángost ...)!! Ja és az írás szerint minden élsportoló beteg (nem csak a testépítők) ja és élsport velejárója a tiltott szerek használata mivel anélkül nem lehet emberfeletti teljesítményeket felmutatni minden sportban nem csak a testépítésben! Ja és a legtöbb ember irigy és fusztrált:D mert szeretnének egy szép izmos testet mert ugye nem minden testépítő ember hatalmas ahoz jó genetika is kell, csak lusták tenni a szép testért ez van! szééégyen

lau 2008.08.07. 17:12:24

aki izomdiszmorfiás, az a sok edzés mellett mennyit eszik??

izomdiszmorfiás 2008.08.12. 12:46:51

Elmondom hogy mi volt az amit én mondtam erről az egészről!

Az izomdiszmorfia egy kamu. Egy kitalált kis színes szenny, amiből pszichológusok, a gyógyszeripar és a média pénzt csinálnak. Mindenki jól jár - csak a sprotolók nem!

A testképzavar (body image dismorphy) létező dolog. Ennek közismert példája az anorexia. Szánalmas kreált változata az izomdiszmorfia amit a mégnevetségesebb "bigorexia" néven is terjesztenek mint közérdekű agymosást. Már a szó is nevetségesen dilettáns: "bigorexia".

Elég szomorú, hogy pl. Szendi Gábor, a depresszióipar című könyv szerzője ezt a maszlagot beszopta. Saját magának mond ellent, hiszen nagyon jól leirt a könyvében hogy a depreszzió egy kreált betegség, aminek célja hogy minél több drogot (gyógyszert) adjanak el az embereknek jó haszonnal.

Itt meg nem látja a fától az erdőt!

Biztos hogy létezik testképzavar olyan esetben hogy valaki belehülyül abba hogy minél izmosabb akar lenni és ennek érdekében baromságokat csinál. Hivatkoznék szintén Szendi Gábor cikkében, ahol azt állítja egy páciens állandóan a teremben van. Sőt ha nem tud menni otthon a bútorokat emelgeti!

Higgyük el, fogadjuk el hogy van ilyen! Az ilyen ember testépítő? Kötve hiszem!

Kit nevezünk testépítőnek?

Erre két józan válasz lehetséges:

1. Aki szakszerűen végzi a sportot
2. Akin látszik - ez egy esztétikai sport, egyértelmű külső jegyekkel mivel az a célja!

A kettő csak azért nem fedi egymást mert genetikai tényzők is számítnak, célok is számítanak (nyilván nem akar mindeki 120 kiló lenni) és a rutin is számít, hiszen egy jól edző, jól táplálkozó srácot nyugodtan nevezhetünk testépítőnek ha még csak kezdő is.

Aki bútorokat emelget annál nem az a lényeg hogy hülye, hanem az hogy nem lesz izmos. Se a szakszerűség nincs meg, se az eredmény nem lesz. (Eleve a testépítő sport edzéstechnikája nem úgy működik hogy emelgetünk valami, bármit!) Aki fél napot a teremben tölt edzéssel, az sosem lesz izmos, az edzés nem mennyiségi kérdés, az izmoknak egy bizonyos - konkrétan rövid intenzív - edzés kell. Egy intenzív edzést nem lehet egész nap végezni!

El tudok képzelni kényszeres idiótákat akik egész nap edzenének ha tehetnék: de azok NEM testépítők, soha nem lesznek azok, pontosan azért mert nam azt csinálják ami ehhez kell!

A probléma ott van hogy az "orvosok" és újságírók "kitalálják" a tényeket és hazudnak.
Könnyű azt mondnai hogy xy testépítő milyen hülye - bocsánat, izomdiszmorfiás - mert napi x órát edz!

Csakhogy ez vagy hazugság, vagy csúsztatás, mert az illető vagy nem anyit edz, vagy valamiért neki az az, ami a fejlődést megadja, NINCS más választása, nem teheti meg, hogy pár hülye okostóni kedvéért kevesebb munkát végezzen!

Mennyit edz egy kajakozó? Gyerekkeromban kajakoztam, heti 10 edzésünk volt. Elment rá 5 délután és két egész hévégi nap. Beteg a kajakozó ezen logika szerint?

Kinek van testképzavara?

Nézzünk meg egy anatómiakönyvet! Egy ókori görög szobrot! Egy jól táplált lovat!
Izmos? Igen!

Esztétikus? Az! Nomrális? Az!

De egy élő emberen az átlag szerint undorító, az orvos szerint meg beteg!

Mi a normális? Az átlagos?

Menjünk ki a strandra: az az átlag, amit ott látunk! Görbehátú, beteges, satnya meberek, vagy kövérek, akik járni alig bírnak, de a cigi a pofájukban van! 30 évesen elefántjelmezben mászkáló nők - akik lenézik a normális alkatú embereket!

Kinek is van testképzavara?

Miért a hulladék a társadalmunkban a jó, és miért a kisportolt, bajnok test az undorító?

Miért a hedonista, az ízéért szemetet zabáló, beteges, gyógyszereken élő, alkoholizáló, dohányzó társadalom a jó? Miért hülye aki okosan, átgondoltan táplálkozik?

Kinek is van testképzavara?

"Fúúj az erek undorítóak!" - ezt gonmdolja az átlagember. Az idióta, aki annyit nem tanult az általános iskolában hogy az erei szállítják a vérét. Annyit nem tud hogy a legtöbb állat is eres, mert NEM KÖVÉR mint az átlagember - csak éppen nem látszik a szőrtől - lásd ló! Akkor nem látszanak ki az erek ha a test túl sok zsírt raktároz! Ha puha, löttyedt. Akármit állít a pszichológus!

Nyomják a buta önigazolást az emberekbe: "Fogadd el magad hogy szarul nézel ki" = "Fogadd el hogy kimostuk az agyadat és hülye vagy"

A puhatestű izomsorvadt modellek az ideálok - úgy néznek ki mint a hulla! Egy kisportolt, jól láthatóan maximálisan erejének tejében levő izmos test az beteg. És mindaz beteg aki megdolgozik érte!

Mert beteg aki magával foglakozik, hiszen az hiúság! A szilikoncsöcs, a BMW, a márkás ruha az nem beteg. A testünk szar, de BMW-nk van, mert anélkül nincs önbizalmunk!

Ha jó tested van lenéznek. Nem azt mondják, hogy "ez igen, ez egy sportoló"! Ha szar tested van de menő autód akkor jó vagy. Ez az értékrend! Ül a hányásjóska a bálnamerciben, kicsi a pöcse, autó nélkül egy senki - és tisztelik mert van pénze, az se számít, miből!

A szerző szerinti ideál, a nem testépítő szintú, kicsit szálkás test simán elérhető BÁRKI számára. Egyedül az akaraton és a türelmen múlik: ettől szép a sport, nem adnak ingyen semmit! Aki nem tudja elérni ezt a célt és ebbe belehülyül az mivel másabb attól aki abba hülyül bele hogy nem lehet űrhajós vagy topmodell?

Az izomzat nem fejleszthető túl. Néhány ember extrém mértékben meg tudja növeni mert ahhoz van adottsága. Néhány ember meg extrém gyorsan tud futni. De "túl" nem fejleszthető!

A társadalomban inkább mindennek a köpködése és lenézése jellemző, mint a megbecsülése: izmos srácot látok, fikázom, mert legbelül, tudom, hogy egy lusta tetű vagyok és nem teszek meg semmit, de rohadtul mar az irigység.

Így marha könnyen megeszem, sőt szívesen megeszem a média és a pszichológusok faszságait arról, hogy az izmos ember beteg - megnyugtatja a szaros kis lelkemet!

Én nem állítom hogy a testépítők között nincs pszichológiai problémás - hogyne lenne, ugyanolyan emberek mint mások! Van itt is önértékelési zavar, kisebbségi érzés okozta frusztrációból fakadó gennyeskedés, néhányaknál nagyon jelentős nagyképűség is!

De külön csak az izomzat növelésének szándékára fogható betegség nincs és különösen a sportág ismérveit nem kéne betegség jeleinek látni - mert a téma alapos körüljárásának hiánya, a rosszindulat, a pénzért emberek lejáratásának szándéka inkább jellembéli/pszichológiai probléma: csakhogy az orvosé és az újságíróé, nem a sportolóé!

Dr. Lukács Liza 2008.08.12. 15:57:13

Jól van, "izomdiszmorfiás", a főbb részekkel én, a magam részéről egyetértek. De azért felhívom a figyelmedet arra, hogy ugyanúgy nem kéne általánosítani neked sem...

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2008.08.12. 19:23:15

Sajnos sokszor találkozom azzal a gondolattal, amit most "Izomdoszmorfiás" nevű hozzászóló is említett, konkrétan azzal, hogy egy-egy kategóriát csak a szakemberek találnak ki, és az igazából nem is létezik.
Azt hiszem, hogy emögött a gondolat mögött az van, hogy ezek az emberek azt hiszik, hogy a pszichológusok, pszichiáterek, orvosok kitalálják, hogy kéne valami új betegség, új tünet, találjunk ki egyet, és kitalálnak.

Ezzel szemben ez úgy működik, hogy igen sokan fordulnak segítségért szakemberekhez, és ebből kialakulnak kategóriák. Természetesen mindenki más és más, így minden kategorizálás torzít, viszont mégis segít az eligazodásban.

Jelen példánál maradva, az utóbbi időben azt figyelték meg a szakemberek, hogy míg régebben nem nagyon volt jellemző, mostanában viszont egyre több olyan személy KÉR SEGÍTSÉGET szakemberektől, akikre az a jellemző, hogy pl. nagyon izmosak, de mégis úgy érzik, hogy véznák, miközben tudják, hogy nem reális az amit magukról gondolnak, mégsem tudnak szabadulni attól a kényszertől, hogy további izomépítésre törekedjenek, miközben tudják, hogy ez már nem lenne szükséges.
Aztán azzal is egyre többen jelennek meg, hogy a testépítés miatt megszűnnek a normális emberi kapcsolataik, nem találkoznak a barátaikkal, megszakadnak a párkapcsolataik.
Annak idején esetleg éppen a nőknek akartak tetszeni a testépítéssel, ám a túlzásba vitele miatt már nincs is idejük ismerkedni, ha mégis ismerkedek, akkor nem érzik jól magukat a hölgy társaságában, mert arra gondolnak, hogy ez csak elvesztegetett idő, amit mennyivel jobb lenne testépítéssel vagy bármilyen ahhoz kapcsolódó tevékenységgel tölteni.
Vagy hogy ugyan rendkívül izmos a testük, mégsem mernek más előtt mutatkozni, mert úgy érzik, hogy kínos, hogy ennyire kevéssé izmosak, miközben tudják, hogy rendkívül azok, de mégsem hiszik el, és úgy gondolják, hogy sokkal izmosabbnak kell lenniük, hogy elfogadható legyen a kinézetük.
Elhanyagolják a munkájukat, fontosabb számukra a testépítés, mint a munka, így akár elvesztik a munkahelyüket.
Különböző szereket szednek, amelyeknek jelentkezik a mellékhatásuk, amelyek igen kellemetlenek, mégsem bírják abbahagyni, hiába szenvednek a mellékhatástól, mert a megfelelő test fontosabb, mit az egészségük, vagy az életük.
Egész napjukat, minden idejüket kitölti a testépítés és a fogyókúra, lényegében mással nincs idejük és kedvük foglalkozni.
Annak ellenére, hogy igen kigyúrt izomzattal rendelkeznek, mégis aggódnak amiatt, hogy mennyire elégtelen az izomzatuk.

Ami fontos, hogy SOK INTENZÍV GYÚRÁS ÉS KIGYÚRT TEST NEM EGYENLŐ AZ IZOMDISZMORFIÁVAL!!!!
Az, amit itt felsoroltam, nem igaz egy átlagos testépítőre, sportolóra. A többség nyilván egészséges keretek közt csinálja, szereti de közben vannak barátai, van párkapcsolata vagy törekszik arra, dolgozik, éli az életét, amikor gyúr akkor mindent bele ad, de van azon túl is élete, vannak azon túl is gondolatai, vágyai, nem rendel mindent alá annak.
Ezzel szemben egy izomdiszmorfiás a fent említett módon működik, a fentiek közül néhány vagy akár több is jellemző rá.

Remélem, hogy így már érthető az, hogy nem véletlenül jelent meg ez az elnevezés, hiszen megjelent egy úgy problematika, a szakemberek miután észlelték azt, egyszerűen nevet adtak neki.

Egyébként nem vagyok szakértő ebben a témában, Dr. Lukács Liza az igazi szakértője ennek. Liza, kérlek, hogy ha olvasod amit írtam, és valamit rosszul gondolok, akkor javítsd ki.

Egyébként a korrektebb rövid összefoglalója az izomdiszmorfiának itt található:
mashogy.hu/ferfiak_eveszavarai.html

Dr. Lukács Liza 2008.08.12. 21:12:31

Krisztián, jól összefoglaltad a lényeget, szerintem már izomdiszmorfiás is érti. Nem is értem, miért ide címezte, amit írt, mert senki nem állította az ellenkezőjét, senki nem mondta, hogy minden testépítő izomdiszmorfiás. Nem értek egyet Izomdiszmorfiással abban, hogy ez a zavar kamu lenne. Még nem nevezzük ugyan betegségnek sem, mert nincs benne a betegségleltárban (DSM-IV, BNO-10, de a következő kiadásban valószínűleg már benne lesz). Nincs abban semmi meglepő, hogy új zavarok keletkeznek, hiszen a társadalmunk is változik, újabb hatások érik az embereket és általában véve azt tapasztaljuk, hogy egyre több szorongás kapcsolódik a testünkhöz (ld. mennyien fordulnak most plasztikai sebészhez). Ebben a fogyasztói társadalom óriási szerepet játszik. Abban egyetértek Izomdiszmorfiással, hogy nem kellene ferde szemmel nézni minden izmos férfira, hátha beteg, de ez éppúgy igaz abban a vonatkozásban is, hogy nem kellene minden vékony nőt "leanorexiásozni". Ezeknek a zavaroknak (anorexiának és inverz anorexiának is) meghatározott diagnosztikus kritériumaik vannak, amelyek jól elkülönítik az egészséges és a nem egészséges személyeket. A betegségbelátás ténye nem feltétele egyik zavarnak sem. Meg abban is egyetértek, hogy a média gyakran - sajnos, elítélhető módon - a szélsőségekre koncentrál, mert ezzel tudja felkelteni az emberek érdeklődését. Ez káros is, hiszen csak az extrém, látványos tüneteket értelmezzük zavarként/betegségként, ezért sokszor nem kapnak figyelmet/segítséget azok, akik enyhébb tünetekkel rendelkeznek (így magányosan szenvednek).
És még egy dolog: szeretném megvédeni a szakmám képviselőit is. A páciensnek van szüksége a pszichológusra/orvosra és nem fordítva. És ha kéri a segítségünket (vagy az életét veszélyezteti), akkor együttműködünk vele abban, hogy megoldja a problémáját. A legjobb tudásunk szerint. A legtöbben ebben a szellemben dolgozunk. Fordítva semmi értelme nem lenne.

bunny 2008.08.22. 11:40:30

sziasztok!

egy pszichológiai problémáról beszélgetünk itt, ami igazából a testépítők körében méltán adhat félreértésre okot, ugyanis a pszichológusok 1. a sport számlájára írnak egy "betegséget" 2. nem tudják megfogalmazni a problémát, és tünetnek tekintenek a sportágban teljesen normális eljárásokat, mert hiányos ismeretekkel, a téma kellő körüljárása nélkül doblóznak a betegség szóval.
3. nem egészen jó értik a "testképzavar" fogalmát, én ugyanis bátran értelmezném ezt népbetegségnek, mivel az átlagember ABSZOLÚTE nincs tisztában az anatómiájával és azza hogy hogyan kellene kinéznie, táplálkoznia.

joggal érzi azt a legtöbb testépítő, hogy amikor őket felkeresik ezügyben ez zaklatás és lejáratási kísérlet - mert általában az is.

az a negatív "hpye" sajtóban pontosan azt éri el, hogy a sportágunk népszerűlen lesz, megélhetésünk veszélybe kerül: mint ahogy az aggódó anyuka esete is mutatja, amely aggódó anyukák általában veszélyforrást látnak a sajtó hülysége miatt egy sima vitamin vagy proteinkészítményben is, mert annyi eszük sincs, hogy tilott készítményt nem lehet boltok polcain látni.

ennél azonban sokkal viccesebb pszichológaia probléma azan hozzászólások tekintetében az, hogy az "izomdiszmorfiás" kolléga által ideírt szöveget én írtam! :DDD

(blog.builder.hu/blogs/index.php?blog=20&title=izomdiszmorfidiotizmus_mair_megint&more=1&c=1&tb=1&pb=1)

így ő ki tudja milyen lelki indíttatásból, milyen pszichológiai probléma okán megsértette egyrészt a szezői jogaimat, másrészt idegen tollakkal kívánt ékeskedni!

bunny 2008.08.22. 11:54:35

kedves krisztián!

"azt hiszem, hogy emögött a gondolat mögött az van, hogy ezek az emberek azt hiszik, hogy a pszichológusok, pszichiáterek, orvosok kitalálják, hogy kéne valami új betegség, új tünet, találjunk ki egyet, és kitalálnak."

én nem hiszem, én úgy gondolom hogy ez így van - kitalálnak valamit, mert pénzt keresnek vele. ez abszolúte jellemző amerikára, kérdezd meg szendi gábor kollégádat a depresszió kérdéséről, csak nézzük meg mit művel a gyógyszeripar!

én teljesen feleslegesnek látom bármilyen szenvedélybetegség, pszichológai függőségtől elkülöníteni azt, hogy egyesenknek ez a sport jelenti az eszközt erre, különösen az alanyok csekély száma miatt.

ha valaki lelkileg szenved annak az OKÁT kell megszüntetni. és ilyen szempontból mindegy, hogy a pöcsmérete, a magassága, vagy a testmérete miatt szenved - nem pedig egy specifikus, ritka jelenségre külön betegséget kitalálni, főleg hogy a valós ok mezei önértékelési zavar vagy önbizalomhiány!

nem látok erre okot - a téma könnyen szerezhető bulvár népszerűsége által kereshető pénzen kívül!

és igen, az áltagember ferde szemmel néz minden izmos emberre - ezért lehet könnyen megeteni az izomdiszmorfiás marhasággal. én ezt tartom betegnek, a nagy számok törvénye alapján pedig nem hinném, hogy a ritka esetekkel kellene foglalkozni kimeleten, hanem inkább az egész társadalmat érintő problémákra kellene koncetrálni.

"Elhanyagolják a munkájukat, fontosabb számukra a testépítés, mint a munka, így akár elvesztik a munkahelyüket." - én ilyennen nem találkoztam, pedig jópár testépítőt ismerek a munkám miatt.

ellenben elég sok füvesre jellemző a fenti mondat. ezt mégis "jópofának" tartja a társadalom.

azt hiszem komolyabb problémák is vannak, mint az "izomdiszmorfia"

teodora 2008.08.22. 12:16:53

bunny, nem nekem írtad, de azért leírom a véleméyem.. szerintem valahol középen van az igazság. az egy dolog, h xy szakember mit gondol, miből él, pszi-ből annyiféle van, ahány ember (vagy még több:).. de ugyanúgy van köztük lelkiismeretes is. a "betegségek" pedig ebben a témában mindig is a képlékeny, kultúra és korfüggő normalitástól való eltérést jelentik egyrészt, mivel ez okozhat gondot a társadalomban élő egyén (vagy rosszabb esetben a társadalm) számára, másrészt igen is fontos egy bizonyos mértékig katalogizálni őket tünet alapján. harmadrészt, ami a legfontosabb, és amit fent is írt vki, hogy szinte mindegyik esetén alapkritérium, hogy az alany szenvedjen tőle(!). tehát ha neked nincs semmi bajod, akkor nincs, de annak, aki rosszul érzi magát benne, van. igazat adok abban, hogy a bajok 90%-át le lehet vezetni önbizalomhiány vagy hibás döntések vagy más elemi dolgokig (gyávaság, lustaság, hiúság), de nem mindegy, hogy ez hová vezet. Egy nyuszi ember pl. a kudarcaitól lehet, hogy depressziós lesz, lehet, hogy inni vagy drogozni vagy hányni vagy súlyzózni fog, és ezzel új, plusz problémákat okoz magának. Tyúk vagy a tojás? A csinált tünetek visszahatnak rá, tehát nem hülyeség onnét is kezelni a dolgot. Aki pl. nem eszik, annál érdemes előbb azzal foglalkozni, hogy egyen, különben meghal, míg mondjuk egy rendes pszichoterápia eltarthat akár 3 évig is nála, ez nem olyan, hogy rámutatsz, hogy nini, neked ott a bajod, hogy .. és akkor kipukkan a buborék. Nagyon sok _állapotot lehet és érdemes kezelni, pl. egy alkoholistánál az ivás abbahagyása nem egy rossz ötlet, függetlenül attól, hogy 10 évvel ezelőtt miért nyúlt pohárhoz. Soha nem a miértek számítanak, hanem a hogyan, a változás. Szóval szerintem _mértékkel_ van értelme némi katalogizálásnak, mert az emberek karakterüktől függően más-más módszerekhez nyúlnak, ha bajuk van. De az is igaz, hogy Amerikában már néha vicc kategóriákat találnak ki. (Tegnap olvastam pl. a Delayed sleep phase syndrome-ról, ami az a betegség, hogy később fekszel le aludni :).. Ez is egy olyan dolog, hogy csak akkor kvalifikálsz erre a betegségre, ha elmész egy szakihoz azzal a panaszoddal, hogy a délig alvás miatt kirúgtak a gyárból, otthagyott a feleséged, hajléktalan lettél, és zavar, hogy az aluljáróban nem hagynak délig aludni, fáj tőle a fejed. Mondjuk sztem még így is nagy hülyeség:)
A bulvársajtó szennyét meg nem igazságos a segítőfoglalkozásúakra rákenni. Hogy vannak komolyabb problémák is-e, mint ez? Mindenkinek a saját baja a legnagyobb.

bunny 2008.08.22. 12:44:53

megmondom nekem mi a konkrét bajom: nem láttam egyetlen ilyen esetet sem soha - ahhoz képest hogy ez a "testépítők betegsége"!

láttam nagyképűséget, önimádást, nagy (férfi)testben élő hisztis, irigy, gyűlölködő kislányokat, mindazt ami az ember sajátja sajnos.

de fanatikusan étkező, otthon bútorokat emelgető, napi 10 órát edző, önmagát takargató - de közben internetes fórumon a képeit közszemlére tevő és önmagát sajnáltató - beteget nem láttam.

ellemben láttam kérdőívet valódi testépítők részére, ami teljes mértékben arra lett célozva hogy az jöjjön ki: beteg aki kitöltötte.

(pl. 6-szor megkérezi más-más módon ugyanazt: szoktad-e nézegetni magad a tükörben, elégedett vagy-e a külsőddel - és ha nem vagy ügyes, már meg is van a fogás rajtad, bár értelmetlenül, hiszen egy futó se biztos hogy elégedett az idejével, miért lenne mindenki automatikuan elégedett a külsejével ha más a célja, anélkül hogy ezt önbizalomproblémának hatna? stb.)

való igaz, nem hülyeség a másik oldaról kezelni.

de tegyük fel hogy egy szorongásos beteg sportol - az a kezelés hogy eltiltjuk a sportól, vagy az, hogy megértessük vele hogy MIÉRT sportol?

tény hogy az igazság valahol középen lesz. de ne felejtsük el azt sem hogy mik a sport ismérvei.
mert ezek az izomdiszmorfiás példákban nem nagyon vannak meg, vagy pont fordítva, tünetnek van titulálva valami teljsen normális dolog.

én nem kívánok semmit a seígtőfoglakozásúkara kenni - de hát ők azok, akik nyilatkoznak a ajtónak és ebből lesz a bulvárszenny!

semmi más nincs itt, mint az, hogy nekik nincsen meg a tárgykörben bizonyos tudásuk - még a legtöbb edzőteremebe járónak sincs meg. a legtöbben azt hiszik, bevesznek két tablettát - utalnék itt a gyógyszeripar agymosására - és izmosak lesznek, mint ahogy a reklámban elmúlik a fejfájás. vagy lefogynak, vagy akármi.

csakhogy ezért DOLGOZNI kell. rendszeren, precizen táplálkozni. rendszeresen edzeni. antiszocializálódni(!) mert nem megyünk el sörözni a haverokkal, mivel pihennünk és táplálkoznunk kell.

ez nem betegség. igy kéne lennie minen más sportágban is. sőt a munkában is.

mint az elején írtam, nem tudok elmenni a módszerek mellett. nem látom, miért állítja sajtó pszichológusok bevonásával amit állít. nem látoma felméréseket, hgy kiken végezték és hogyan. a fent említett kérdőívvel? nem látom leirva, xy szaktekintély hány ilyen beteget kezelt és mik voltak a pontos ismérvei!

elég ijesztő ez ahhoz képest hogy hány embert kellene kezelni az utcáról!

mindenkinek a saját baja a legnagyobb - de a társadalom problémái mindannyiunk baja!

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2008.08.22. 13:48:54

Bunny:

Azt írod:

""Elhanyagolják a munkájukat, fontosabb számukra a testépítés, mint a munka, így akár elvesztik a munkahelyüket." - én ilyennen nem találkoztam, pedig jópár testépítőt ismerek a munkám miatt."

Tehát leírtam röviden és vázlatosan, hogy milyen kritériumai és jellemezői vannak az izomdiszmorfiának.
Erre Te azt írod, hogy ilyet még nem láttál. Ezek szerint akkor Te és a Te ismerőseid nem izomdiszmorfiások. De akkor mi a baj? Ettől még lehetnek olyanok, akik azok, még ha Te nem láttál ilyet eddig.

Nyilván a testépítők igen jelentős része nem izomdiszmorfiás, hanem egyszerűen testépítő.
Ez viszont miért zárná ki azt, hogy vannak olyanok, akiknek ez valóban jelentős lelki problémákkal jár?

Azt elhiszem, hogy zavaró lehet, ha valaki nem megfelelően használja ezt a kifezést, és ezért sértő minden testépítő számára.
Viszont ha valaki a fentebb általam leírt tünetekkel jelentkezik, hogy szeretne szabadulni ezektől, akkor mondjuk azt, hogy nincs is semmi baja igazából? Nem baj, hogy elveszti a munkahelyét, elveszti a barátait, felbomlik a párkapcsolata és nem képes újat kialakítani? Mondjuk azt erre, hogy ne aggódjon, ez rendben van így?

Ez még nem azt jelenti, hogy a testépítők többségének van problémája, hanem azt jelenti, hogy van olyan testépítő, akinek van problémája.

Szendi Gábor írásait és gondolatait ismerem, és nem is csak azokat amelyek népszerűek, hanem az egyéb szakmai írásait is. Ő sem azt mondja, hogy ha valaki segítséget kér depresszió miatt, és mondjuk azt mondja, hogy nagyon komolyan gondolkozik az öngyilkosságon, akkor mondjuk azt neki, hogy semmi baj ez normális.
A depressziónál kicsit hasonló a lényeg, mint amit az izomdiszmorfiánál írtam.
Ott azt írtam, hogy a testépítés egy normális dolog, de van olyan testépítő, ahol ez kóros méreteket ölt.
A depresszió kapcsán mondhatjuk azt, hogy a szomorúság normális dolog, főleg komolyabb veszteségélmény, pl. gyász, szerelmi bánat stb. esetén, tehát mindannyian megéljük azt, hogy néha szomorúak vagyunk valamilyen mértékben, tehát ez normális. Azt hiszem viszont, hogy azt Szendi Gábor sem gondolja és mondja, hogy ha valaki nagyon szomorú, és ezért öngyilkosságot követ el akár sikeresen akár sikertelenül, akkor azt teljesen hétköznapi cselekedetnek kéne tekintenünk, és nem kéne segítségkérés esetén segítséget nyújtani neki, mondván, hogy az egészet csak a gyógyszergyárak találták ki, és igazából nincs semmi baja, miközben éppen az öngyilkosságra készül, vagy túl van azon.
A másik, hogy Szedi Gábor a depressziót a depresszióipar oldaláról támadja, tehát azt, hogy ezen sokat keresnek a gyógyszergyárak.
Az izomdiszmorfiát tudtommal nem kezelik gyógyszeresen, így ez nem merül fel. (Egyébként a gyógyszeres kezelés a pszichiáterek egyik lehetősége, pszichológus kizárt, hogy gyógyszerrel kezeljen bármilyen problémát!)

Nem tudom, hogy mi az aránya az izomdiszmorfiásoknak a testépítőkhöz viszonyítva. Lehet, hogy eltúlzott az ezzel való riogatás, lehet, hogy reális, lehet, hogy nem elég, nem tudom.

Egyébként érdekes téma lehet még (máskor és máshol) az a téma, hogy a mentális problémák nem objektívek, hanem igen sok esetben inkább kultúrafüggőek. Tehát van olyan mentális zavar, amely most éppen mentális zavar, egy másik kultúrában pedig egyáltalán nem az, sőt kimondottan példa értékű, de most nem terelném másfelé a szót, bár ez is egy igen érdekes téma.

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2008.08.22. 13:57:36

Bunny:

Látom közben Te is írtál.
Azt írtad:

"én nem kívánok semmit a segítő foglakozásúakra kenni - de hát ők azok, akik nyilatkoznak a sajtónak és ebből lesz a bulvárszenny!"

Sajnos ebben abból a szempontból igazad van, hogy a médián, leginkább a bulvársajtón keresztül találkoznak az emberek a pszichológiával.
Hidd el, hogy szakemberek többsége sohasem állított és állít olyasmiket, amelyek aztán a bulvársajtóban megjelennek.
Ebből a szempontból egy csónakban eveznek a testépítők és a pszichológusok, hiszen ahogy a bulváron keresztül ítélik meg a testépítőket (akár izomdiszmorfiásnak), ugyanolyan módon a pszichológia tudományos eredményeit, amelyek sokszor sok éves, vagy sok évtizedes komoly kutatómunka eredményei, azokat egy féloldalas bulvárcikkeben éppen úgy írják le, ahogy nem igaz, de a bulvár szempontjából érdekes. Te és a többiek pedig ezzel találkoznak, és egyből számos ellentmondást észrevesztek, teljesen jogosan, hiszen sokszor hozzá nem értő bulvár újságírók tálalják azt, amihez nem értenek.

Sajnos sokszor előfordul, hogy találkozunk egy tudományos eredménnyel, majd pedig néhány nap, hét, hónap vagy akár év (!) múlva az megjelenik világraszóló újdonságként a médiában, csak éppen a tartalma egy picit változott, ahogy a bulvár média interpretálta, és ettől már nem igaz. De attól még az emberek ezzel találkoznak. Sajnos.

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2008.08.22. 14:06:23

Bunny:

Írtad, hogy az "izomdiszmorfiás" néven ide írt post a Te blogodról való, ami a blogodat megnézve ( blog.builder.hu/blogs/index.php?blog=20&title=izomdiszmorfidiotizmus_mair_megint&more=1&c=1&tb=1&pb=1 )valóban így van. Amennyiben szeretnéd, törölöm az említett hozzászólást.
Mondjuk eléggé érdekes és úgy hiszem, hogy hasznos beszélgetést indított el, így talán nem is baj, hogy valaki bemásolta ide. Ezzel együtt ha szeretnéd, azonnal törlöm azt a hozzászólást.

bunny 2008.08.22. 14:52:17

teljesen igazad van, de itt van egy DE, csak előbb idézlek:

"Nyilván a testépítők igen jelentős része nem izomdiszmorfiás, hanem egyszerűen testépítő.
Ez viszont miért zárná ki azt, hogy vannak olyanok, akiknek ez valóban jelentős lelki problémákkal jár?"

"Nem baj, hogy elveszti a munkahelyét, elveszti a barátait, felbomlik a párkapcsolata és nem képes újat kialakítani? Mondjuk azt erre, hogy ne aggódjon, ez rendben van így?"

az nekem ezzel a bajom, hogy ennyiből lehetne rulettdiszmorfia, horgászdiszmorfia, pinadiszmorfia főleg fű és drogdiszmorfia is - de nincs! szenvedélybetegség van. egyedül ezt az utálható, extrém idiótaságként bemutatható, eleve meg nem értett, sokakat frusztráló sportot kellet kipécézni mint külön betegséget. de nem értem ennek az okát - azon kívül hogy pénzt lehet vele keresni!

bizony vannak testépítők akiknek van problémája. de azt nem látjátok hogy ennek nem a sport az oka - és akár a "gyógyítás"-ban nem a sport megszüntetése a megoldás.

de le kell szögeznem: azért mert valaki terembe jár, nem testépítő.

tehát egy otthon bútorokat emelgető zavart személy főleg nem az. nála a zavar oka szintén nem a sportban keresendő!

és az ilyen személyt nincs miért testépítőnek nevezni, hiszen nem lesz izmos soha - bútoremelgetéssel, napi 10 óra edzéssel nem lehet izmot építeni.

megvan ennek a pontos metódusa!

értem én, hogy a betegséget ott látod, hogy "kóros méreteket ölt" valami. csak a baj az, hogy kórosnak látsz teljesen normális dolgokat. az egy dolog hogy nem tudod elképzelni, mert más világban élsz!

nézzünk meg egy versenyfelkészülést! szenved? igen! fanatikus dolgokat csinál? rosszullétig edz? éhezik? IGEN! ez mind a sportág ismérve ezen a szinten - ugyanezt megteszi pepitában az úszó is!

"úristen, ezek mindenféle prokat szednek" - ezt mondja az átlegember, aki babatápszert ad a gyerekének, cigivel és kávéval ébred, full drogfüggő, de nem tudja elképzelni mi az hogy koncentrált élelmiszer - holott a gyerektápszer pontosan ugyanaz elvben, mint a néha hihetetlen szóhasználatatta "gyúrópor"-nak nevezett termék.

leturmixolok neked vízzel egy tonhalkonvervet és nézel furán hogy normális vagyok-e hogy ezt megiszom. holott tökéletesen jól, könnyen emészthető formában jó minőségű tápanyagot viszek be a szervezetembe igen gyorsan.

más a mérce az a baj!

én először izomdiszmofira gyógyszeres kezeléséről a magyar narancs szenzációs cikkéből olvastam, amire válasz a fenti blogbejegyés volt. ott eléggé megijedtem. persze tisztában vagyok a pszichológus és a pszichiáter közötti különbséggel, ez utóbbinál már nagy baj!

"Nem tudom, hogy mi az aránya az izomdiszmorfiásoknak a testépítőkhöz viszonyítva. Lehet, hogy eltúlzott az ezzel való riogatás, lehet, hogy reális, lehet, hogy nem elég, nem tudom."

8 éve fórumozok ebben a témában, ma a legnézettebb webmagazin főszerkesztője vagyok. brutál idióta emberekkel találkozom nap mint nap. de az izomdiszmorfia ismérveivel soha.

azzal azonban igen, hogy személyes ismerőseim balekként bevállaltak egy szereplést és izomdiszmofiásként lettek bemutatva a tévében. mint fent emlitettem, láttam nem egy kérdőivet ami teljesen abban az irányba terelte a kérdéseit hogy kész eredmény szülessen - nem voltak válaszok arra hogy nincs táplálkozási vagy személységzavarod. és nem akárkitől származott ez a kérdőív!

ezért gondolom, hogy elég nagy kamu ez a téma!

szendi gábor könyvét én nem olvastam, de amit tudok róla az nem ilyen egyszerű. nem hiszem hogy őt zavarja hogy sokat keresnek gyógyszergyárak - az már jobban hogy beteggé tesznek embereket a profit érdekében, vagy feleslegesen tömik őket gyógyszerrel. a hiperaktivitás bruális téma például! szendi gábor pontosan látja azt hogy pl. egy depressziós állapot hogyan okoz függőséget az antidepresszánstól és vágja el az utat a gyógyulástól. de ebbe nem mennék bele!

"Hidd el, hogy szakemberek többsége sohasem állított és állít olyasmiket, amelyek aztán a bulvársajtóban megjelennek."

merem remélni hogy így van. sajnos nem nagyon találkozok szakemberekkel, így csak a sajtóverziót ismerem. úgy gondolom a szakembereknek is azt kéne tenni amit mi teszünk: nem nyilatkozni a sajtónak!

természetesen ne töröld azt a hosszászólást, hiszen egyáltalán nem biztos hogy rossz szándék vezérelte azt aki idetette. igazából viccelődtem csak rajta!

bunny 2008.08.22. 15:11:57

idézek a fenti cikből, nézzük csak meg ezt a bekezdést amely igy kezdődik:

"Hol a határ a "normálisnak" mondható testépítés és az izomdiszmorfia között?"

teljesen jó - az utolsó mondatig!

"Ha nem rugalmasan illeszkedik a testedzés az életvitelünkbe, legyen az bármilyen típusú mozgásforma, az károsan hat a személyre, a személyiségfejlődésre."

ez s sport amit mi csinálunk, nem rugalmas.
ha rugalmas, akkor nem működik, az eredmények csekélyek. aki ezt választja, ehhez kel alakítani az életét. a normális táplálkozás pl. felejtő egy életre. (és most itt nem térek ki arra hogy a "normális" táplálkozás menyire rossz!)

abszolúte vitakoznék az állítással. én az ellenkezőt goldolom: egy sgészséges embernek pozitívan hat a személyiségfejlődésére. megtanul küzdeni, dolgozni a sikerért, fegyelmezett életet él. ha sikert akar, nem lesz pénteken hullarészeg a diszkóban. a sport nevel, megfelelő értékítéletet ad, ez lenne a célja! és ebben nincs különbség más sportokkal szemben, még ha a táplálkozás-pihenés-edzés pillérből az első kettő nem olyan szigorú más sportágakban!

a gyakorlatban ez abszolúte nem igy van, sajnos sokan nem ezt tanulják a sporttól. de ennek már társadalmi vagy motivációs oka is lehetnek.

ennyiből viszont az egész társadalom beteg.

példa: fotózunk egy strandon egy profi testépítőt
(body.builder.hu/kepnagy.htm4?NAGYKEP=1056191116)
thomas benaglit aki az esztétikusabb típus. odajön egy sörhasú paraszt a sörével és ezt mondja: hát ez gusztustalan! miért? miért nem tudje elismerni a teljesítményt? ja, hogy nem tisztában az anatómiával és nem látja tökéletesnek, hanem visszataszítónak? vagy fáj neki belül és a kisebbségi érzése mondatja vele?

ilyenkor kérdezem mindig: kinek van testképzavara?

sőt ha azt mondom neked, hogy több testépítő bajnokot leégettek már a sajtóban pl. izomdiszmorfiával, más sportolókat doppinggal miközben médiakedvencem (www.marigeronazzo.hu) nagy tiszteletnek örvendve parádézik a stúdiókban, akkor bizton állíthatom: a társadalom beteg!

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2008.08.22. 19:01:19

Bunny:
Ezt írod:

"értem én, hogy a betegséget ott látod, hogy "kóros méreteket ölt" valami. csak a baj az, hogy kórosnak látsz teljesen normális dolgokat. az egy dolog hogy nem tudod elképzelni, mert más világban élsz!"

Nem a testépítésre mondtam, hogy kóros, hanem a testképzavarra.

Mi a testképzavar? Ezt nagyon jól szemlélteti az alábbi oldalon található videó:

pszichologia.blog.hu/2007/04/05/anorexia_testkepzavaros_onkepe_video_pszichologia

Az egyik alapesete a testképzavarnak az anorexia, amikor valaki a kb. képen látható módon irreálisan kövérnek látja magát. Az anorexiánál leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy azt hiszi, hogy kínosan kövér, miközben akár már életveszélyesen is sovány lehet, igen gyakran meg is halnak emiatt az anorexiások.
Az izomdiszmorfia sem a testépítésről szól, hanem a testképzavarról. Amikor azt hiszi valaki, aki egyébként már akár szépen ki van gyúrva, hogy cikisen néz ki, és ahhoz, hogy elfogadhatóan nézzen ki, még sokkal izmosabbnak kell lenni. És akármennyire izmos lesz, mindig úgy érzi, hogy ez még kínosan kevés.

Te sok testépítővel találkozol, így nyilván az a megszokott, hogy nincs ilyen problémájuk általában.
A szakember, akihez SEGÍTSÉGÉRT FORDULNAK, az pedig azokat az eseteket látja, amikor a fent leírt probléma előfordul, így leírja ezt a jelenséget.

"személyes ismerőseim balekként bevállaltak egy szereplést és izomdiszmofiásként lettek bemutatva a tévében"

Ezt igazán sajnálom, de ez sajnos megint a média interpretációja. Egy igazi szakember sohasem mondaná ezt egy olyan személyre, aki valóban örömmel csinálja amit csinál. És itt tudom azt, hogy az öröm, az a sport, - jelen esetben a testépítés - nem minden pillanatát jellemzi, de mégis alapvetően megelégedettséggel jár.

(Egyébként számos olyan kérdést említünk a vitánk során, amely szélesebb keretet, társadalmi, szociális, kulturális folyamatokat és előítéleteket feszeget.)

teodora 2008.08.22. 19:06:23

Akinek nem inge, ne vegye magára.

bunny 2008.08.23. 20:05:03

teodora: akinek nem inge ne vegye magára? magyarázd ezt el a hülye szülőnek, aki nem engedi tápkieget venni a fiát a sajtóban olvasott hülyeség miatt!

miközben a tévéreklámban "enned kell valamit" címszóval NYALÓKÁT reklámoznak!

bunny 2008.08.23. 20:09:21

teodora, még valami: nyilván nem veszem magamra. de számtalanszor találkozok fitaal srácok problémáival akiket hülye előítéletek miatt nem hagynak a szülei edzeni!

"Az izomdiszmorfia sem a testépítésről szól, hanem a testképzavarról. Amikor azt hiszi valaki, aki egyébként már akár szépen ki van gyúrva, hogy cikisen néz ki, és ahhoz, hogy elfogadhatóan nézzen ki, még sokkal izmosabbnak kell lenni. És akármennyire izmos lesz, mindig úgy érzi, hogy ez még kínosan kevés."

egyértelmű! DE EZ NEM abban nyilvánul meg hogy valaki rendszeresen, precízen étkezik, vagy órákat edz!

tehát itt a probléma definiálásbávan van valahol nagy hiba. és éppen azzal hogy emlegetni se kéne a testképzavarral kapcsolatban a testépítést, teljesen másról van szó!

folytatom majd, lesz pár kérdésem!

teodora 2008.08.23. 20:48:53

szerintem a legtöbb szülőnek lila gőze nincs az izomd.-ról, mint fogalom.. ez elég hatásvadász érv, fölösleges indulatot érzek ebben az egészben azok után, hogy igazán érthetően elmagyarázták fent, miről és kinek szól ez a problémakör, és mi a definíciója (ami NEM az, amivel te továbbra is vitatkozol). plusz vannak hülye szülők, akik nem engedik a gyereküknek, hogy elmenjenek koncertre vagy nem szabad kólát inniuk vagy akármi. ez nem jelent semmit. sajnálom, akinek ez a gondja, de akkor sportoljon simán és egyen zöldséget, ahogy x éve az emberek tették, és kezdje el a szereket 18 évesen, na bumm. pont, hogy nem szabadna ilyesmin múlnia bárminek.

teodora 2008.08.23. 20:59:17

egyébként már az eredeti posztban is full korrektül van leírva az egész téma lényege, szerintem csak direkt mást olvasol ki belőle.. pedig még akarattal is nehéz félremagyarázni. ott van, hogy testképzavar-magát szikárnak látja-szégyenli a testét-jelentősen szorong, ha nem edzhet-szociális stb. élete elsorvad.. ezek a gondok, és ezek létező gondok bizonyára.
vagy mondd azt, hogy nem létezik anorexia, és ne említsék, mert rossz fényt vet a fogyókúrázókra meg a salátaevőkre. mérték kérdése minden..

teodora 2008.08.23. 21:08:57

a szülők meg sokmindent nem tudnak jól, és akkor még nem említem mondjuk a vallásosakat, akik nem engedik beoltatni a gyereket pl. stb.. ilyenkor beszéljen velük egy edző, étkezési szakember, pszichológus, győzze meg, gyerek vigyen cikket, legyen MEGOLDÁS, és nem az, hogy a médiát tesszük felelőssé vagy másokat, mert az nem vezet sehová. a világ tele van különvéleményekkel meg rosszul értelmezett dolgokkal (spanyol inkvizíció?), ez már csak ilyen. szerintem egy egészséges (lelkületű!) családban nincs ilyen gond vagy meg lehet beszélni. mert ismerik a gyereket, tudják, hogy rendben van lelkileg, bíznak benne, jó példát mutatnak, és ha másképp gondolkoznak, akkor jön az érdemi vita. ahol nem így működnek a dolgok, ott már nagy a baj, még ha nem ID is az.

bunny 2008.08.23. 21:26:12

"egyébként már az eredeti posztban is full korrektül van leírva az egész téma lényege, szerintem csak direkt mást olvasol ki belőle.. pedig még akarattal is nehéz félremagyarázni."

nem teodora TE magyarázol bele mást, mit amiről beszélek.

én tapasztalatról beszélek, nem rizsáról!

elondtam érvet:

1. a pszichológiai témájú cikkekben betegnek és kényszeresenk vannak beállítva az a sportban teljesen normális dolgok. hiába nem az a definíciója amit írnak definícióként, ha a tüneteket rosszul adják meg!

"ott van, hogy testképzavar-magát szikárnak látja-szégyenli a testét-jelentősen szorong, ha nem edzhet-szociális stb. élete elsorvad.. ezek a gondok, és ezek létező gondok bizonyára."

ezt simán rámondja egy pszichológus, de főleg a sajtó egy hótnormális srácra csak azért mert az átlagemberhez képest izmodan ki meri jelenteni hogy még izmosab akar lenni - hihetetlen módon ugyanis EZ ebben a sportban a cél!

2. a média ezen pszichológai cikkek, pszichológusok véleménye alapján "tényként" hazudozik arról hogy a sportolók betegek, a mi köreinkben ismert sportolókat lejáratva

3. az átlagember abszolúte nincs tisztában anatómiai adottságaival - éppenhogy az átlagember testképzavaros, de nemhogy senki nem hívja fel a figyelmét erre, hanem még nagy örömmel adják két irányból alá a lovat.

ezek NEM rosszul, értelmezett dolgok!

a szülőket NEM érdeklik az ellenérvek, az edzők,mert azt hiszik el amit a blikkben olvasnak.
vagy a magyar narancsban, ahol leirják tényként: "az amatőr és hobbi testépítők között található a legtöbb evészavaros férfi" ami röhej, mert egy testépítő soha nem elsz testépítő ha táplálkozás problémái vannak.

egézséges lelkületű családban valóban nincs ilyen gond: hány ilyet ismersz?

aki a blikkből formál véleményt, egészséges lelkületű, vagy úgy en bloc egészséges aggyal rendelkezik?

az anorexia egy tömeges jelenség, egy valós testképzavar, nem egy sportspefikiusan az értetlenség miatt kitalált betegség. anorexiás emberről talász fényképet!

(kérdezem tőled halkan: miért hiszi azt az anorexiás hogy kövér?)

valaki mutasson már nekem egy garantáltan "bigorexiás" srácot, fényképpel, étrenddel és edzési szokásokkal!

nem a szokásos kamu fénykép kell egy versenyzőről, hanem valós!

bunny 2008.08.23. 21:30:13

még valami kedves teodora:

a megközelítéseddel ott a gond hogy nem egészen úgy kéne működnie, hogy "akinek nem inge ne vegye magára" alapon másoknak kárt okozunk!

találós kérdés: a legutóbbi izomdiszmorfiás cikk illuszrációjaként "semmi nem elég" aláírással szerepelt e vajon magyarország legnépszerűbb testépítőjének a fényképe?

ebben vajon a sajtó a felelős, de az nem aki a témát a sajtónak tálalta?

teodora 2008.08.23. 22:07:07

1.pont - itt jól van leírva. máshol, bulvárban stb. szarul. akkor menj oda, keress egy téves cikket, és küldj helyesbítést. inkább örülnöd kéne annak, hogy itt nincsenek(!) olyan dolgok leírva. durvábban általánosítasz rájuk, mint bárki más tenné az izmosakkal!
másfelől pedig pont ez a szenny tömegmédia, ami a kockáshas, teniszlabdafenék ideálokat terjeszti, ennyi erővel annak meg örülhetsz.
ettől függetlenül érthető a felháborodás, ha egy egészséges sportolót tesznek illusztrációnak, erről -és a gagyi tálalásról- csakis a sajtó tehet. viszont nem igazságos, sőt, ugyanúgy akár ártalmas is lehet, ha közben a segítőket vagy a szenvedőket próbálod lenullázni. rossz helyen reklamálsz.
blikket hülyék olvasnak, ebben egyetértünk.
3. ha téged dühít, hogy az átlagember (mások) nem úgy élnek, edzenek, étkeznek, (gondolkoznak) ahogy te, akkor szerintem nálad nem stimmel valami.. :) sportember ne legyen már ilyen frusztrált! :)

az egy dolog, hogy nem hiszed el, hogy létezik ez az egész, mert nem találkozol ilyenekkel. ettől még sok ezren lehetnek. nekem például egyetlen anorexiás ismerősöm sincs, sőt, még bárányhimlőt sem láttam soha.itt egy videó találomra:
www.youtube.com/watch?v=W4j1obXY_2o
és egy website a témáról: www.bddcentral.com/ - a fórumban érintettek sokasága.

de még ha egy világméretű összeesküvés is lenne mindez, a fenti hozzászólók egész biztosan nem állnak lasszóval a konditerem előtt egész nap, hogy aztán fegyverrel kényszerítsenek pszichoterápiára bodybuildereket. és azt sem gondolom (főleg egy ilyen gondosan megfogalmazott írás láttán), hogy rajtuk múlna a bulvármédia.

bunny 2008.08.24. 15:54:05

1. pont, idézek

"Fokozott figyelmet érdemel, ha a testépítés átveszi az irányítást az egyén élete felett, ami abban nyilvánulhat meg, hogy a személy egyre több időt tölt el vele, míg más korábbi tevékenységek, személyek és társas programok háttérbe szorulnak."

"Ha nem rugalmasan illeszkedik a testedzés az életvitelünkbe, legyen az bármilyen típusú mozgásforma, az károsan hat a személyre, a személyiségfejlődésre."

jól van leírva? nem!

elolvassa ezt mami, mit fog látni?

úristen, nem jár a fiatm diszkóba, inkább az edzéssel törődik - beteg! (hiszen antiszociális, redukálja a sport a társas életet)

diétázi a gyerek, nem hajlandó enni egykis pacalpörkűttet meg főzeléket - beteg! (hiszen SZIGORÚ az életmódja nem rugalmas!)

én nem próbálom meg lenullázni a szendevőket. de élből megadnám nekik azt az előnyt, hogy nem nemvezem őket specifikusan sport-betegnek, csak psizciológai problémásnak, a nem betegeket meg főleg nem nevezném betegnek.

küldjek helyesbítést a sajtónak? szerinted érdekli őket? a sajtót érdekli az igazság?

téged érdekel hogy a fent leirt mondatok ha a sajtóba jutnak, hány kölök álmát törik össze a szülei?

dbunny 2008.08.24. 16:06:46

2. ha te úgy értelmezed hogy engem dühít hogy az átlagember hogy él, nem fogalkozz pszichológiával!
én nem fogalkozom az áltagemberrel. de az áltagember fogalkozik velem (hiptetikusan) a lenézésével, a lejáratással a sajtóban stb. - ez direkt hatással van az érdekeimre és a megélhetésemre.

neked a frusztráció kérdésben ott kellett volna állást foglalnod, amikor megválaszolod a kérdést hogy miért kellett thomas benaglit lefikázni a sörös parasztnak? thomas benagli volt a frusztrált? vagy én, mert elképezdve nézem hogy valaki malacjelmezben undorítóz egyáltalán másvalakit?

a sport engem küzdeni tanított - szerencsém van. ezért nem hiszek a depresszióban sem.

elhiszem hogy neked egyetlen anorexiás ismerősöd sincs. nekem sincs.

(de jópár hülyepicsát tudok mutatni aki adipexxel tömi magát inkább, mint hogy elfogadja hogy diétázni kell. ez sem beteg érdekes módon.)

ellenben ittvagyok én aki jópárezer emberrel találkoztam már aki ezt a sportot űzi és egyik se beteg - legalábbis "izomdiszmorfia" szinten.

te egy kamu tévéműsor-youtube videóval akarsz hiteles lenne ezzel szemben.

(a fórumos kérdést nem nyálaztam át, de élből nem izomdiszmorfiáról szól az oldal)

én a weben a rovatomban 27 ezer kérdésre válaszoltam eddig. SOHA egyetlen ilyen kérdés nem volt. magassága miatt aggódó sráccal találkoztam. potenciazavarossal is. tömegével olyanokkal, akik a hülye cikkek hatására a szüleikkel vívnak, sőt még olyannal is akit összevert az apja mert boltban kapható engedélyezett táplálékiegészítőt talált otthon. de a mérete miatt szorongásosan szenvedő, önmagát kicsinek érezve takargató testépítővel soha.

(itt megis dől a youtube videód: élből kamu, a szorongó csóka nemigen pózolgatna a fél világnak!)

a saját barátnőm folyamatosan azt hallgatja a hülye anyjától hogy nem normális dolog ez hogy ő izmos akar lenni.

mi nem mondtuk senkinek hogy nem normális dolog nem edzeni, orvoshoz járni, dagatnak lenni.

ez áll szemben az általatok vélt betegséggel, amire érdekes módon egy blikk szintű kamuval tudsz hivatkozni.

miről beszélünk?

a bulvármédia kedves teodora a felelősségen múlik. nem kell ahhoz lasszóval a terem elé állni. elég hülyeségeket beszélni, a média azt szépen megtalálja magának. a fenti két idézett mondatból már lehet lejárató anyagot csinálni. ez nem világméretű összeesküvés hanem világméretű biznisz!

el kéne dönteni, hogy egy cikk megírásakor valaki a tárggyal nincs tisztában vagy csak fogalmazni nem tud. egyik sem üdvös állapot!

(van egyébként olyan ország, ahol az edzőterem elől viszik el a rendőrök doppingviszgálatra a sportolókat, mint valami bűnözőket. ha pozitív, az büntetőügy. találd ki van-e ehhez köze a sajtóban a "nem akarom hogy a lányomat megölje egy hústorony" cikkeknek? biztos nincs! de a dopping témába nem mennék bele!)

teodora 2008.08.24. 16:33:03

nyugi. senki nem mondta, hogy te beteg vagy vagy "TI", azt se, én főleg nem...
a gyerek kéréshez meg először tisztázzuk, hogy hány éves. mert nem hiszem, hogy egy 10-12 éves gyereknek tönkremenne az élete attól, hogy nem ehet tápkieget, mert az az életszakasz nem arról szól. másrészt a szülő felelős érte, aminek az a szar része is van, hogy döntéseket hozhat, pl. mondhatja azt, hogy kisfiam, zongoraórára fogsz járni. a szociális élet, az életkornak megfelelő tapasztalatok megszerzése (beleértve a diszkót is) pedig nagyon fontos a személyiség kialakulásához szerintem, enélkül torz lesz. egy tizenéves tanuljon, sportoljon, szórakozzon és legyen szerelmes, lopjon első csókot, lógjon törióráról, olvasson könyveket!! ez mind-mind egyaránt fontos, és sokminden ebből utólag nem pótolható!
ha néhány, buta szülő rosszul értelmezi a dogokat, hát úgy jártál. nagyon durva dolgok történnek a családokban, van akit vernek, van, akit dugnak, van akinek csak nem engedik, hogy autót vezessen vagy nem kap pénzt.
Akit ilyen miatt megvernek, ott kurvára nem a sajtóról van szó, az egy alapvetően beteg család, ahol ilyen szülő van, és ott a gyerek is sztem tutira sérült. Ez sajnálatos, de nem a téma következménye. Egy tini szerintem elég okos már, hogy a saját útját járja, megbeszélje a dolgokat, vagy alternatívákat találjon, pl. egyen spenótot, mint popeye. 18 éves kortól pedig azt szed, amit akar. Onnantól ő a felelős a döntéseiért immár jogilag is. De, hogy lezárjam, engem nem érdekel, hogy ki mit csinál magával, csak nem vagyok ennyire rosszhiszemű sem. Biztos sok igazság van abban, amit írsz, de nagyon egyoldalúan látod szerintem, és a problémák megoldására sem tartom ezt igazán célravezetőnek. Az emberek az átlagostól eltérő, nagyobb odaadással tevékenykedőket mindig is gázosnak tartják, ehhez nincs szükség pszichológusokra, egy vasútmániást vagy lepkegyűjtőt ugyanilyen atrocitások érhetnek.

izomdiszorfiás 2008.08.25. 17:12:21

sziasztok!bocs Bunny,hogy a te irásodat másoltam be de 100%-ig egyetértek vele és remélem nincs semmi pszichológiai probléma mögötte:)kivéve lehet hogy "izomdiszmorfiás" vagyok de leszarom,mert te szoktad mondani hogy reménytelenekkel nem kell foglalkozni,ezek ugysem fogják megérteni hogy mit jelent normálisan táplálkozni és edzeni mert a kis butaságaikkal vannak elfoglalva meg hogy lejárassanak másokat amikor ők meg eszik a szemét kaját mert az a "normális" edzeni vagy sportolni azt meg minek ,azok az emberek betegek az átlagember a normális.Ezt ugysem fogják megérteni mert ehhez hülyék vagy nemtudom de nem is érdekel én értem a lényegét de ha másnak akarod megmagyarázni hülyének néz és szerintem már lelehetne szállni erről az izomdiszmorfiás dologról az a pszichológus meg az orvos baja ha nem érti meg a testépitéssel járó dolgokat,mert buta hozzá ahhoz meg gyenge,hogy lemenjen edzeni netalántán normálisan táplálkozzon.Ezért ha valaki elkezdi a testépitőt betegnek nevezni mert képes órákat edzeni vagy pontosan lemérni,kiszámolni a napi kaját az nézzen csak szépen először magába hogy ki a beteg mert szerintem nem az aki normálisan néz ki nem iszik nem cigizik és nem a mások lejáratásával van elfoglalva.
Mégegyszer bocs Bunny!

bunny 2008.08.26. 15:06:54

ne viccelj!

csak hülyéskedtem!

Valen 2008.08.26. 15:15:54

Sziasztok!

Végigolvastam a cikket, illetve a hozzászólásokat is. Szép kis vita alakult ki az egészről, viszont lényegében 2 teljesen különálló dologról szól a fáma, ez még egy írástudatlannak is egyértelmű.
A cikk egy kategorizált testképzavarról szól, a vita nagy része pedig átlagos/kimagasló eredményeket elért testépítőkről.

Nem kívánkozom belefolyni ebbe a vitába.
Sok hozzászólás a pszichológusokat támadja. A pszichológia hivatás, aminek az a szerepe, hogy olyan embereken segítsen, akik úgy érzik, hogy eltérnek a társadalom többi tagjától, esetlegesen nem képesek alkalmazkodni a mindennapi élethez. Egy jó pszichológus nem úgy áll hozzá egy esethez,- ezen a ponton szeretnék a fent említett tárgynál maradni- , hogy megpróbálja lebeszélni a sportolót arról, hogy tovább eddzen, hanem megkeresi a kiindulási pontot, ahol az önértékelés, vagy a személyiség csorbult.

Ha egy ember olyan problémával keres fel egy pszichológust, hogy fél az U.F.O-któl, akkor a szakember feladata nem az, hogy arról nyisson vitát, hogy léteznek - e földönkívüliek,vagy sem, hanem az, hogy megkeresse a kiindító motívumot, hogy miért van ez a szorongás.

Páran beleestek a blogon abba a hibába, hogy összekeverik az ok és okozati tényezőket. A cikkből egy általánosítást vélnek felfedezni, miszerint az írás arra utal, hogy minden esztétikusan felépített test izomdiszmorfia karegóriába tartozó tünetegyüttes következménye, majd reakcióként általánosítva az összes pszichológust, illetve pszichiátert negatívan próbálja feltüntetni.

A test egészsége fontos dolog, lehet valaki fitt, lehet akár izmos, és bátran hegyomlás is, a probléma ott leledzik, ha magát a sportolót frusztrálja valami,mégpedig egy olyan képzavar, miszerint izmosan is kövér. Ezen a ponton, ha ezt felismeri, szakember segítségét kéri, nem a bulvár kérte rá, és nem a pszichológus házalt nála, az egyén, mint autonom szubjektum döntött így.
Az, hogy ez a zavar éppen a testépítésben lett kategorizálva, abból fakad, hogy ennél a sportágnál egyértelmű és látványos az eltérés.
Az élet minden területén lehet kitartó, ambíciózus, fanatikus,megszállott valaki,megannyi definíció születhetne erre.

A vita többi részében egy világméretű összeesküvésről is szó van, mégpedig a betegségek üzleti részéről, miszerint az izomdiszmorfia, vagy hívjuk bigorexiának, csak azért került a köztudatba, hogy az erre felírt gyógyszerekkel minél több pénzt keressenek különféle gyógyszeripari konszernek.

Természetesen nincs olyan gyógyszer amivel izomdiszmorfiás önértékelési zavarokat lehetne kezelni, nem beszélve arról, hogy a pszichológusok nem alkalmaznak gyógyszeres kezeléseket, kivéve a placebó hatású "készítményeket".

Ellenségeskedés nélkül szeretném hozzátenni, hogy - annak ellenére, hogy összeesküvés elméleteket szőnek néhányan- a sportolók számára kifejlesztett, nem szteroid készítmények , táblálékkiegészítők,mérhetetlenül drágák, amiket a köztudatba sikeresen implantáltak a cégek, mondván ezekre a szerekre szükség van a megfelelő eredmények elérése érdekében, így tisztes profitot produkálnak az ezt forgalmazó egyéneknek.

A sport arra hivatott, hogy erősítse a jellemet és a testet, tesi- lelki felfrissülés formájában.
Az élet pedig arra hivatott, hogy emberi interakciókba bonyolódjunk - a szó legjobb értelmében-, pihenjünk, legyen hobbink, munkánk, saját családunk és táplálkozzunk szellemileg is.

A vitázók közül senkit sem szeretnék megsérteni az epilógussal, teljes mértékben arra a tényre gondolok, amiről a cikk szólt, az antiszociális, életminőség -romboló , megszállott és egészségtelen sportra, persze enyhén sarkított formában.

Az ÉLET maga az, amin belül a sport elhelyezkedik, úgyhogy ezen elképzelés alapján, ha a sport az élet, akkor az edzőteremben lesz a munkahelyunk, az összes szociális kapcsolatunk, ott nemzünk majd gyermeket, ott lesz a hobbink, ott pihenünk, már csak egy kérdés maradt, hol fogunk sportolni?

Üdvözlettel

Izomdiszmorfiás 2008.08.29. 01:54:21

Itt tartunk ma? Izomdiszmorfia? Szanalmas ez a téma...

Dr. Lukács Liza 2008.08.29. 22:49:49

"Hátha tisztul a kép" jeligével:
bármely betegségnél a diagnosztikus kritériumokat mindig úgy kell értelmezni, hogy az összesnek vagy az összesből X-nek EGYSZERRE kell teljesülnie. Egyébként - sajnos - éppen a bulvárra jellemző ez, hogy EGY kritériumot kiragad és azon lovagol. De egyik betegségnél sem lehet csak egyet vagy kettőt (!) kiragadni és az alapján azt mondani valakire, hogy beteg vagy nem beteg. Pl. ott van az anorexia: mondhatná minden sovány nő, hogy álljon meg a menet, rosszul van diagnosztizálva a zavar, mert lehet valaki alkatából adódóan is vékony, meg azért is mert más betegsége van. Ha nincs testképzavar és nincs meg, hogy a beteg az alacsony testsúlya ellenére is fogyni szeretne:NINCS ANOREXIA SEM! Ugyanígy van/lesz ez az izomdiszmorfiával is. A diagnosztikus kritériumoknál meg van adva, hogy ezek közül hánynak kell EGYSZERRE teljesülnie. De! Amint azt már fentebb jeleztem az izomdiszmorfiánál JAVASOLT DIAGNOSZTIKUS KRITÉRIUMOK vannak még! Lehet, hogy kivesznek, pontosítanak, hozzátesznek stb.
A testképzavar pedig nem azt jelenti, hogy valaki nem tudja, hogyan néz ki az emberi test, mert nem látott anatómia könyvet. A testképzavar lényege, hogy annak két része, az affektív testkép (amilyennek érzed a tested - kicsi, nagy, sovány, kövér stb) és a kognitív testkép (amilyennek gondolod magad) elválik egymástól. Legegyszerűbb megfogalmazásban nem azt látod a tükörben, ami a reális. Pl. izmos, kidolgozott a tested, ha megméred itt-ott-amott, akkor a számok magukért beszélnek, erre belenézel a tükörbe és azt mondod, jaj, de vézna vagyok, többet kell dolgoznom a testemen - és ennek sosincs vége, sosincs az, hogy na, most jó! Testképzavar esetén az eltérés mértékét testképmérő szoftverekkel meg lehet állapítani.

Robi 2008.11.04. 22:17:35

Alapvetően Bunny-val értek egyet, bár ő picit hevesebben reagálta le a dolgokat.

Szerintem ha egy átlagember, akinek nincs rálátása a dolgokra elolvassa az itt lévő cikket, majd tovább guglizik. Én is ezt tettem és láttam pár olyan cikket, mely kifejezetten a testépítés és az izomdiszmorfia között von párhuzamot. Az átlagember levonja a következtetést, hogy a súlyzózás káros, a húsevés káros stb.

Teodora: Picit érdekesen fogalmazol táplálkozás téren, mintha nem lennél kompetens a témában:
"ez nem jelent semmit. sajnálom, akinek ez a gondja, de akkor sportoljon simán és egyen zöldséget, ahogy x éve az emberek tették"
Zöldséget magában aligha, mivel az ember mindenevő. x éve halat, vadat, zöldséget ettek legjobb tudomásom és a történelem könyvek szerint is.

Kicsit eltérve a tárgytól: A nők többsége napi több órát tölt azzal, hogy jobban nézzen ki, mint amilyen. Elégedetlen magával ezért gyakran a felismerhetetlenségig sminkeli magát, befesti a haját, órákig hajszalonban, szépségszalonban stb átrendezi teljesen a külsejét mesterséges szerekkel, eszközökkel. Ha a körme, arca stb nincs kifestve ő már nem is érzi magát nőnek. A minap láttam a TV-ben egy bejátszást ahol egy hölgy sajnos kómába esett, de már eszméleténél van, viszont még se kommunikálni se mozogni nem nagyon tud. Mégis miért van kifestve a körme arca haja stb még ilyen állapotban is? Mert e nélkül nem tud élni! Ezt elfogadjuk, mert nőies, hozzátartozik ahhoz, hogy valaki nő legyen.

Ilyen alapon miért nem lehet elfogadni, hogyha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy izmos/fétfias legyen és ne érezze jól magát akkor ha nem ilyen? Ez miért nem normális?

Jómagam is foglalkozok a sporttal és szeretnék férfiasabb lenni külsőre is. Sok esetben előtérbe helyezem az edzést más dolgokkal szemben, de a barátnőm is ezt teszi, ha a szépítkezésről van szó. Nem hinném, hogy ez betegség lenne, inkább csak ősi ösztön, vagy valami hasonló önjavító tevékenység. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nem érzem magam elég izmosnak, mivel más mércém van, mint egy átlagembernek, akinek ez már lehet sok lenne. Ugyan úgy egy dekoratív nő sem érzi sok esetben magát szépnek, mert neki is egy dimenzióval magasabb az értékrendszere és törekszik kihozni magából a maximumot még azon az áron is, hogy esetleg más dolgok háttérbe szorulhatnak.

Picit ki lett sarkítva ez a dolog úgy érzem. Szerintem sincs az itt lévő értelmezés szerinti izom diszmorfiában szenvedő ember, vagy legalábbis ez így ebben a formában nem létezik.

Hányszor hallottam hisztizni a barátnőmet, hogy nincs meg a szemöldök festéke stb. és ez miatt órákat késtünk, mert e nélkül ő nem hajlandó elindulni és ki sem mer lépni a szobából, max zacskóval a fején. Ennyi erővel rá lehetne fogni, hogy ez már kóros eset. Ilyen alapon a nők 80%-át kezeltetni kéne és minimum 20 év smink, körömlakk, hajfesték stb. nélküli terápiára ítélni!

Majd ha már a férfiak többségénél is ilyen szintű lesz a férfias megjelenéshez kötődő vágy, akkor már ilyen diszmorfiákat sem fognak megállapítani az okosok.

Lajbert 2009.04.22. 00:01:24

@Aggódó:
Ha a gyereked szteroidokhoz nyúlt, az csakis TE hibád. Én magam is sok éve csinálom ezt a sportot, szülői nevelésemnek és saját eszemnek köszönhetően SOHA meg sem fordult a fejemben hogy bármi illegálisat szedjek(vagy káros szenvedély: cigaretta, kávé, alkohol). TE nevelted ilyenné a gyerekedet, te nem tanítottad meg tisztán küzdeni, te nem nevelted bele a káros dolgoktól való elfordulást. Csak MAGADAT okold, mert a fiadat nem a szerek és a testépítés tette tönkre, amint jött volna egy füves, alkoholista vagy drogos haver neki, ugyanúgy rászokott volna azokra, mert nem adtad át neki azt amit egy szülő át kéne hogy adjon a gyerekének, ahogy azt tették az én esetemben is, és fogom én majd a gyerekemnek. Én is Bunny-val értek egyet teljes mértékben, mint ahogy a testépítők és egyéb más KOMOLY sportolók 99%-a tenné, mert az orvosokkal és a hozzászólókkal ellentétben ők olyasmivel kapcsolatban szálnak vitába amiben KOMPETENSEK. Ez a cikk szólhatott volna az alkoholról, cigiről vagy egyszerűen a hétköznapi életmódról, ami(sajnos) TÉNYLEG égető probléma. Vagy akkor lássak focidiszmorfiával kapcsolatos cikkeket(hányan is haltak bele, akár a pályán is?), vagy bármi mással kapcsolatban, mert minden sportágnak megvannak a fanatikusai ugyanannyian mint a testépítésnek, csak ez eladhatóbb, mert a magyarok sajnos(nagyrészt) olyanok amilyennek bunny leírta(másokat lenéző, irigy, lusta emberek), és ezt sajnos jól tudják a "megfelelő" személyek.

Pavel1988 2009.06.02. 23:36:26

AZ utolsó hozzászólás szerintem elég durva!Nem mondanám így láthatatlanban egy szülőre sem,hogy minden gyerekkel kapcsolatos probléma az ő hibája!A kommentedből kiderül,hogy neked még nincsen gyereked,tehát nem lehetsz tisztában testközelből milyen nehéz feladat ez(egyébként nekem sincs gyerekem,így én sem tudhatom).Alapvetően Bunnynak adok igazat,igaz kicsit hevesen reagál rá ebből is látszik,hogy szívügye ez a sport.A "nem inge ne vegye magára" hozzászólás jogos,viszont ez nem ilyen egyszerű.Sajnos a fő baj itt is a tájékozatlanságból fakad,ha ez nem lenne eleve el sem hinné senki a fókuszban vagy ki tudja hol elhangzottakat.

Viszont ha valaki magától fordul pszihológushoz egy ilyen problémával egyértelmű,hogy segíteni fog rajta és közzé teszi akár a tapasztalatait.

Én egyik hozzászólásban sem láttam eget rengető marhaságot,szerintem Bunny dühe sem ezeknek szólt,inkább a degenerált sajtóhősöknek.

Bunnynak innen szeretnék üzenni -mivel nem irogálok neked kérdéseket-,hogy klasszisokkal jobban érzem magam a bőrömben mióta az oldaladon írtak szerint eszek,edzem.Alkoholt abszolut nem iszom,cigit drogot ki sem próbáltam.Ezzel vannak így még jópáran az ismerőseim közül.
Konkrétan egyik haveromat a te írásaid illetve a bbtvben elhangzottak ébresztették rá,hogy hagyjon fel a drogokkal,alkohollal,cigivel(mindhárom cikket napi rendszerességgel fogyasztotta).

Már elnézést,hogy az utolsó bekezdés nem a témához kapcsolódik.

Üdv.!
süti beállítások módosítása