Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Dr. House és a poszt traumás stressz zavar

2008. február 22. 17:02 - Füredi Krisztián























A Dr. House című televíziós sorozat eheti részében, (Harmadik évad, 12. rész: One Day, One Room /Egy nap, egy szoba) az egyik vezető történetben volt egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, és ennek következtében komoly lelki gondokkal küzdött. Érdekes módon éppen Dr. House-t választotta annak, akitől lelki segítséget, támogatást várt. Ennek részben meg is felelt Dr. House.
Annak ellenére, hogy igen precízen és részletekbe menően igyekeznek orvosi szakkifejezéseket használni a sorozatban, a lelki folyamat diagnózisa nem hangzott el a részben. Így gondoltam, hogy ezt pótlom.

Az említett nő nemi erőszakot élt át, ami egy jelentős testi és lelki trauma. Ezután a szorongás nem múlt el, hanem úgynevezett poszt traumás stressz zavar (PTSD, Post-Traumatic Stress Disorder) alakult ki nála.
A poszt traumás stressz zavar tünetei szerint a személy újra és újra átéli a megtörtént eseményt. Az ahhoz kapcsolódó gondolatok, élmények ismételten, folyamatosan megjelennek. Ez mind a nappali tudatban, mind pedig az álmokban megnyilvánulhat.  Ezeknek az emlékeknek a visszatérése olyan intenzív is lehet, amely meggátolja a normál, szokásos hétköznapi cselekvéseket. Jellemző az is, hogy minden olyan esemény, amely bármilyen módon az átélt traumára emlékezteti, rendkívüli szorongást válthat ki nála. Ez a szorongás akár fizikai tünetekben, rosszullétben is megjelenhet.
A poszt traumás stressz szindróma során a személy maximálisan kerülni igyekszik minden olyan ingert, amely bármilyen módon kapcsolatos lehet az átélt traumával. Ezért sok esetben kerülik a témáról való beszélgetést, kerülik azokat a személyeket és helyzeteket, amelyek kapcsolatba hozhatók az átélt eseménnyel. Akár képtelenné válhatnak felidézni az esemény egyes részeit, vagy akár az egész átélt eseményt. Sok esetben az elzárkózás olyan mértékű, hogy a személyek teljesen zárkózottá válnak, és mélyebb érzelmek átélésére is képtelenek lesznek. Sok esetben éppen a bezárkózás miatt segítséget sem tudnak kérni.
 
A jövő teljesen elveszítheti a jelentőségét. Sokszor úgy érzik, hogy az eddig biztonságosnak ítélt világ már nem biztonságos többé, hiszen az átélt esemény bármikor újra bekövetkezhet. Úgy érzik, hogy nem tudják kontrollálni a velük történő eseményeket. A világ hirtelen rendkívül veszélyessé, félelmetessé, kiszámíthatatlanná válik. Megrendül az önkép, és megrendül a világkép.

Jellemzően átélnek félelmet, haragot, bűntudatot, szégyent, szomorúságot.

Poszt traumás stressz szindróma (PTSD) nem minden traumát átélt személy esetében jelenik meg, illetve sok esetben nem azonnal jelenik meg a trauma után, hanem bizonyos idővel később, késleltetve.
11 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr72350384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

teodora 2008.02.22. 18:08:59

Amikor valaki egy stresszes dolgot elfelejt, az tényleg felejés vagy agytrükk? Tehát lehet törölni az infót vagy csak ott ugrik egyet a tű a lemezjátszón? És fordítva, amikor visszajön, annak mi a realitása? Mert olvastam olyat pl. hogy (persze usa) bepereltek vagy vádoltak vele psziket, hogy nemlétező emlékeket kotortak ki emberekből, vagy addig kérdezgették egy megnemtörtént eseményről, hogy eszébe jutott :?
Bár ez lehet, hogy más téma.
Ja, és mi lett a film vége? :)

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2008.02.22. 21:38:00

Sok esetben a komoly stresszt jelentő esemény részben vagy teljesen sem idézhető fel. Ez egy lelki önvédelemnek tudható be, amelyet természetesen a személy nem direkt csinál.
Kérdezted, hogy lehet-e törölni.
Igazából informatikai szempontból három oka van, ha nem emlékszük valamire. Az egyik, hogy nem jut be a tudatunkba, a másik, hogy bejut, de nem sikerül tárolni, a harmadik pedig, hogy be is jut, tárolni is sikerül, de nem tudjuk előhívni.
Nyilván semmire sem emlékszünk száz százalékosan, így mindhárom hibatényező előfordul.
Persze rendelkezünk számos hibajavító mechanizmussal. Így sok esetben azt hisszük, hogy emlékezük, holott a legvalószínűbbnek tartott módon kiegészítjük vagy akár teljes egészében újraalkotjuk az emléket.
Így igaz az, hogy emlékezhetük máshogy a tapasztalt dolgokra, illetve lehetnek olyan események, amelyekre nagyon máshogy emlékszünk, mint ahogy megtörténtek.
Ez gyerekeknél méginkább így van, akik nem annyira tudják megkülönböztetni a valóságot a fantáziától, mint a felnőttek.
Így gyerek nem nagyon alkalmas bármilyen helyzetben arra, hogy szemtanuként döntő legyen. Egyébként sajnos erre a felnőttek sem igazán alkalmasak, mert nehéz elválasztani, hogy a részletek közül melyek alapulnak valódi eseményen, és melyek pedig logikus vagy logikusnak tűnő tudattalan kiegészítések.

teodora 2008.02.22. 23:53:19

aha.. és a tárolást nem lehet megszűntetni? hiszen természetes úton is sokmindent végleg elfelejtünk (vagy nem?). a fenti esetben pl. ha megszűnik a stressz, akkor visszajön a memória?

teodora 2008.02.25. 12:55:37

úgy tűnik, jobb, ha nem is emlékszik vki, írja ez a cikk:
mentalhealth.about.com/od/traumaptsd/a/accidentmemory.htm
amiben azok az autóbalesetesek, akik beverték a fejük, jobban jártak :)

Brenstowich 2008.03.01. 14:45:34

Nem vagyok ugyan kompetens ebben a témában, de ha már filmek kapcsán került szóba, akkor a Sebezhetetlen című alkotásban is elég jól ábrázolták - szerintem - ezt a jelenséget. Ez persze csak akkor van így, ha a két kommenttel feljebb teodóra által feltett kérdésre igen a válasz.

Pusztán logikai úton megközelítve egyébként számomra az tűnne észszerűnek, hisz ha már nincs mi ellen védekezni - nincs érzelmi nyomás - akkor az egyén számára hasznos lehet, hogy emlékezzen az adott élményre, hisz tanulhat belőle, ami a jövőbeli boldogulását segítheti.

Szebasztián 2008.03.02. 08:29:50

MIndig felidézhető a legnehezebb stresszes esemény is.

Csak nem elsőre
lehet, hogy van rajta más, hasonló is. amíg azok nincsenek kibeszélve, csak felzaklatják az embert.

A kellemetlen érzetek később eltűnhetnek (ha korrektül k'kipucolják' a kellemetlen eseményt
és csak a tárgyilagos adatok maradnak.

Éva 2008.05.05. 08:55:35

Nem tud segíteni valaki?:Selye János:Stressz distressz nélkül c.könyvét keresem...Előre is köszönöm. pwv@freemail.hu

v 2008.11.17. 21:01:06

Ééés PTSD a legújabb részben (507 The Itch)...

Zora 2008.11.29. 23:53:56

Ez nagyon érdekes, köszi! Jó ez a blog.

ms.anonimus 2009.02.18. 20:35:50

Azért is lenne nehéz előhozni egy ilyen emléket mert a traumát átélt alany tudatalattia érthető okokból ezt nem is akarja. A másik ok az, hogy amikor átéljük az eseményt szintén próbál a tudatalatti ugy védekezni hogy nem koncentrál az eseményre. Így kevésbé nehéz azt átélni.

_Epikurosz_ 2010.03.11. 17:25:01

www.ravendays.org Nem, ez nem spam, pont a témához kapcsolódik. Angoltudás szükséges.