Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Agyunk 10%-át használjuk? Ki mondta? Miből gondolta? - Kis pszichotörténeti elmélkedés

2006. szeptember 07. 07:02 - Füredi Krisztián

Sokszor hallani sokfelé, hogy csak az agyunk 10 százalékát használjuk ki. Érdékes módon sehol sincs ilyenkor megjelölve a forrás, inkább csak egyértelmű köztudott tényként szoktak utalni rá. Pedig jó lenne tudni, hogy honnan ered ez a gondolat, hogy ki mondta, és hogy mire alapozta ezt a feltevést. A modern orvostudomány és az aggyal foglalkozó tudósok nem osztják ezt az elképzelést, az agy működését ismerve ilyen megállapítás nem tehető. Vagy lehet, hogy tehető lenne, csak tudni kéne hozzá, hogy mire is gondolt aki mondta. Hiszen e nélkül se nem cáfolható se nem bizonyítható egy állítás. E gondolat forrásának próbált utána járni a következő cikk szerzője.

"Többen azt próbálták elmagyarázni, hogy ez azért nincs így, mert az ember az egész agyát használja, csak legfeljebb nem tudjuk, hogy hogyan. Ez idáig rendben is van, de én az eredetre vagyok kíváncsi. Ők is megemlítették Carnegie-et, illetve Einsteint, akiről azt mondják, hogy egyszer az újságíróknak adott válaszában viccelt valami olyasmivel, hogy az emberiség 12 éves, mert még az agyának alig használja a 10 (más források szerint 3) százalékát..."

A teljes cikk itt: http://tudomany.halmaz.hu/pszichologia/agyunk-10.php

14 komment
Címkék: neurológia agy

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr114305

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: situs poker online penipuan 2018.03.24. 04:53:58

Tema para mi blakberry curve te wini pooh gratis - How long does it take for modafinil to leave your

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teodora 2006.09.07. 08:29:14

Nem győzött meg a cikk, csak arról, hogy kering egy ilyen szállóige tévesen, de inkább a kérdés maga érdekelne, hogy hol van az agyi kapacitás határa, és ez miből áll. Pl. a kiemelkedően intelligens embereknek miből van több vagy jobb, és abból még mennyi fér?

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2006.09.07. 09:35:36

Teodóra, jó a kérdés, ha lesz időm, akkor írok erről pár sort.
Egyébként van egy érdekes gondolat, amely azt mondja, hogy paradoxon az, hogy az agyunkat használjuk ahhoz, hogy megismerjük az agyunkat. Ebben az a paradox, hogy képes-e a saját működését, vagy a saját határtai megismerni.
Illetve képes-e objekítven szemlélni, és leírni 100%-osan valami önmagát...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.09.07. 09:40:00

Szerintem nem az agy akarja megismerni önmagát, hanem az elme az agyat, ami ezáltal lehetséges. Persze ezen lehet vitatkozni. Az igazi paradoxon ezek szerint az, amikor az elme az elmét akarja megismerni, és szépen bele is illik a keleti filozófiába.

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2006.09.07. 09:59:40

Karaj, valóban újabb kérdés, az elme és az agy kapcsolata, ami szintén nagyon izgalmas.

Egyébként a keleti filozófiában talán a meditációra gondolhatsz, mert abban a helyzetben a megfigyelés tárgya maga a megfigyelés folyamata és maga a megfigyelő.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.09.07. 10:19:45

Igen, erre gondoltam, de ez már nagyon eltér a témától, ezért nem akartam bővebben kifejteni.

Az agy kihasználtságával kapcsolatban hallottam régebben egy másik érdekességet (a forrásra sajnos nem emlékszem, úgyhogy akár legenda is lehet): bár az agyunk kis részét (mondjuk 10%-át) használjuk aktívan, a tanulási folyamathoz szükség van a maradék 90%-ra. Ha jól emlékszem, ezt egy mesterséges neuronhálón mutatták be. Tehát miután a neuronháló megtanult vagy felismert valamit, a nem használt 90% eltávolítása után is képes volt felismerni a már ismert dolgot. Viszont a 10%-os háló már képtelen volt megtanulni ugyanezt.

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2006.09.07. 10:58:12

Az agyban számtalan idegsejt van (neuron). A számuk nagyjából 100 billió. Ezeknek leginkább a struktúrájuk az érdekes. Ugyanis mindegyik idegsejt számos másik idegsejttel kerül kapcsolatba, akár több ezerrel is. Ilyen módon rendkívül szövevényessé válik az információk áramlása. (Kicsit olyan, mint az Iwiw-en egy körlevél terjedése.) Ilyen módon az aktivitás folyamatosan áramlik az idegsejtek között, annak megfelelően, hogy az adott idegsejtek mely másik idegsejtekkel vannak kapcsolatban.

A tapasztalatok, a tanult dolgok, az emlékezet is idegsejtek kapcsolódásain keresztül jön létre.
Ezzel együtt az agy nem homogén idegsejtek halmaza, számos specializálódott terület található benne.
Vannak alacsonyabb rendű struktúrák, amelyek pl. koordinálják a légzést, és a nagyon alapvető érzelmeket, és vannak fejlettebbek, és vannak még fejlettebbek, amelyek már lényegében csak az emberre jellemzőek. A legújabban kialakult része az agynak a neocortex, az agykéreg, amely egy meglepően vékony rétege az agynak. Mégis itt található a legtöbb idegsejt az agyban.

Az agy egy nagyon dinamikus szerveződés. A fentiekből az következik, hogy ha megtanulunk valamit, akkor azáltal átrendeződik az agyunk struktúrája, konkréten új kapcsolatok jönnek létre az idegsejtek között. Ezek persze vagy megmaradnak hosszabb távon vagy nem, de mindenképpen változnak. Sőt, már azáltal is változnak, hogy felidézünk valamit.
Ebben a pillanatban is, mindenkinek aki ezeket a sorokat olvassa, változik az agyának a struktúrája, hiszen új információk kerülnek be, amelyet az eddigi tapasztalatokon keresztül értelmez az agy, amelynek következtében átrendeződik számos eddigi vélekedés, gondolat, tudás, így számos más területhez kapcsolódó kapcsolatok is születhetnek vagy szűnhetnek meg .

Asszem 2006.09.07. 20:28:21

Ez a téma volt vesézgetve a Blogteren is, ott valaki Mérőt idézte, vagy tőle hallotta, aki állítólag éveket szentelt annak, hogy kiderítse, kitől származik ez az idézet...

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2006.09.09. 23:51:49

www.urbanlegends.hu/2006/04/23/agykihasznaltsag/

Egyébként "hozzá tartozik" ehhez az urbanlegendhez (vagy mémhez, tessék választani), hogy Einstein 50%-át (vagy mennyit) használta az agyának.

(Gyerekek, ha az agynál
- sokkal egyszerűbb, sokkal-sokkal "koraibb generációs", primitív,
- minden incifinci részleteiben ismert felépítésű
- a mérés pontossága végett szabadon átalakítható
szerkezeteknél
(aki nem találta volna ki: számítógép) sem tudjuk megmondani, mennyi a kihasználtság, akkor hogyan mondhatnánk meg az agynál? Tökéletesen értelmetlen a 10%-os felvetés. Mi harminc?)

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2006.09.10. 12:25:02


Ern0: A számítógépeknél nem lehet megmondani, hogy a processzor vagy a memória vagy az adott háttértár mennyi százaléka van éppen használatban?
Az nem elég infó, hogy a processzor hány százaléka dolgozik éppen? Vagy hogy a ram-ból éppen mennyi van szabadon, vagy hogy a háttértár mekkora része üres?

Egyébként a fenti írás leginkább arról szól, hogy nem ismert annak a gondolatnak az eredete, hogy csak 10%-ot használunk.
Ezzel együtt abból indul ki, hogy ez nem igaz, mert az agy nem olyan módon működik, hogy egy processzor vagy ram, nem az egyselytek száma a meghatározó, hanem a kiépült kapcsolatoké, amelynél a 100%-sem meghatározható, illetve nincs is ilyen.

Kicsit olyan, mintha azt számolnánk, hogy az Iwiwen mennyi a lehetséges maximális kapcsolatok száma, és ehhez képest határoznánk meg azt, hogy milyen százalékban van kihasználva a jelenlegi állapotában. Biztosan lehetne meghatározni egy adot százalékot, de nem lenne értelme.

Asszem 2006.09.10. 13:27:41

Iwiwen azért pontosan meg lehet határozni a lehetséges kapcsolatok számát, ahogy esetleg az agyban is pontosan meg lehetne mondani ezt, max egy pici szórással (idegsejtek pusztulnak meg a legújabb kutatások szerint termelődnek is...), viszont a működés "kihasználtságát" ez még mindig nem fedné le, mert az a kapcsolatok konfigurációjától is függ, és más feladatoknál lehet, hogy másféle összeköttetésrendszer lenne hatékonyabb, tehát jobban kihasználtabb...

Kicsit olyan ez a kérdés, mintha valakinek az lenne a feladata, hogy írjon le mindent, amit tud...

teodora 2006.09.10. 13:42:47

azért statisztikai módszerekkel sok mindent be lehet lőni, amire a többség azt hiszi, hogy kiszámíthatatlan dolog

teodora 2006.09.10. 17:06:03

off: vasárnap szünnap? :)

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2006.09.11. 10:58:11

Teo, a tervek szerint nem, de most így alakult :-)
Most azon dolgozom, hogy legalább a hétfő ne legyen az :-)

Hócipőke 2006.10.21. 14:34:12

Az biztos, hogy örülhetünk annak, hogy agyunk nem telik meg 100 %-ban, mert hát gondoljatok bele, hogy vannak olyan emberek, akik talán agyi kapacitásukat teljes mértékben felhasználnák 20 éves korukra, és akkor mi lenne velük a többi 60 évben????
Jujjj, jobb nem is gondolni erre, mi lenne a felnőttképzéssel pl.!!!????
Mi lenne, ha már nem tudnál megjegyezni több fogkrémmárkát!!!??? Tragédia volna!!!
Emberek, használjuk ki a tudatlanok bátorságát a ma kezdődő hátralévő életünkben....
süti beállítások módosítása