Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Szemtanúk és az emlékezet torzítása

2006. szeptember 11. 12:09 - Füredi Krisztián

Az emlékezet furcsa módon működik. Naivan azt gondoljuk, hogy amire emlékezünk, az úgy is van. Az esetek nagy részében azért természetesen valóban képesek vagyunk jól emlékezni, ám van sok olyan eset, amikor az emlékeink csalnak. Ennek az egyik esete, amikor nem emlékszünk pontosan, és ezért a tudatunk kiegészíti az emlékeket olyan elemekkel, amelyek a legvalószínűbben történhettek, ami persze nem biztos, hogy megfelel a valóságnak.
Egy másik esete annak amikor megcsal az emlékezetünk, amikor az észlelés, vagy az abból levont következtetés ránk is hatással lehet. Ilyenkor előfordul, hogy a saját személyiségünk védelmében, illetve annak védelmében, hogy a saját magunkról kialakult képet fent tarthassuk vagy hogy megnyugtató vagy megnyugtatóbb lehessen számunkra az emlék, ezért apró vagy akár jelentősebb momentumokat is megváltoztatunk az emlékezetünkben, illetve annak felidézésekor a fent említett módon módosítjuk az emlékeinket. Ezen felül még számos oka lehet annak, hogy az emlékeink nem egyeznek meg azzal amit tapasztalunk.
Az alábbi rövid írásban egy ezt vizsgáló kísérletről számolnak be.
 
„Ha mindaz, ami bennünket ér, a cselekedeteink következménye, akkor van mi irányítsa tetteinket, míg ha a dolgok „csak úgy összevissza” történnek az emberekkel, akkor a jövő kiszámíthatatlan és félelmetes…
Marsh és Greenberg egy rablótámadást vitt filmre: egy 20 év körüli fiatal fényes nappal egy elhagyatott parkolóban pénzt vesz föl a bankautomatából, majd amikor távozik, elé áll egy rabló, és késsel megfenyegeti. Az áldozat átadja a pénzt, a rabló elmenekül, sérülés nem történik.”
 
Teljes cikk itt: http://www.eletestudomany.hu/hirek/961.html
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr914513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teodora 2006.09.11. 13:56:33

nemtetsző dolgokat én inkább törlök (elfelejtek), mint kozmetikázok.. nem tudom, ez rosszabb-e. amiről a cikk nem ír, és szerintem még gyakoribb, az a szelektív memória, amikor csak a képbe passzoló dolgokat idézi fel vki.
egyébként meg szerintem amiről itt szó van, az ugyanúgy, jelen időben is működik, a valóság érzékelésének szubjektív torzulásában, csak talán nem ilyen erősen.

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2006.09.11. 15:39:07

Szerintem maximum azt jelentheted ki, hogy Te e mellett még törölsz is, illetve hogy tudatában vagy ennek.
A "kozmetikázás"-t, tehát az emlékek módosítását nem zárhatod ki, hiszen attól még, hogy rosszul emlékszel, attól még azt hiszed, hogy jól emlékszel :-)
Tehát nem tudod, hogy nem tudod, hogy rosszul emlékszel, így nem zárhatod ki ezt.

Az tényleg egy külön kérdés, hogy jelen időben, az érzékelés miért és milyen módon torzul, de ez egy más kérdés. Pl. Ash-nak volt nagyon jó kísérlete ezzel kapcsolatban, valamelyik nap írok erről, vagy kommentelek majd egy erről szóló írást.

teodora 2006.09.11. 16:04:02

nem is úgy értettem az inkább-ot, hogy helyette, hanem, hogy jellemzőbb - bár lehet, hogy azért, mert az emlékezetkiesést könnyebb észrevenni..
miért más annyira a jelenbeli dolog? mindkettő a szubjektivitásból fakad végülis, csak valós időben nehezebb csalni (bár ismerek olyat)

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2006.09.11. 16:14:47

Azért más, mert az az emlékezet sajátja, hogy rekonstruktív módon emlékezik. Azaz ha emlékszel egy eseményre, ami veled történt meg, akkor az emlékezeted kiegészíti olyan elemekkel, amelyre nem emlékszel, de a legnagyobb valószínűséggel úgy történhetett. Ilyen módon belekerülhet egy csomó olyan emlék, amelyre csak az emlékezés, konkrétan a felidézés során került bele a "történetbe". Mivel nem tudunk különbséget tenni, így utólag már emlékezhetünk erre, tehát legközelebb már nem kell megkonstruálnunk ezeket az elemeket, mert lehet, hogy megjegyezzük őket, immáron már helytelenül.

Biztos, hogy sok hasonlóság van az emlékezeti torzulások és az észlelési torzulások között, de pl. ez az emlékezésre jellemző.


Egyébként valós időben is könnyű csalni :-)
Majd valamelyik nap hozok erről is anyagot.