Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Autizmus - az Esőember tudományosan

2006. november 25. 07:08 - Füredi Krisztián

Az autizmus Magyarországon, és sok egyéb helyen leginkább az Esőember című filmből ismert. De mi is az az autizmus? Az autizmus, egy fejlődési zavar, amely esetében alapvetően három jellemző funkció sérül. Egyrészt a kommunikáció, a más emberekhez való kapcsolódás, tehát a szociális kapcsolatok más személyekkel. Másrészt a nyelvi, önkifejezési készségek, harmadrészt pedig a gondolati tevékenységek, fantázia asszociáció is mérsékelten működik. Mindezek mértéke eltérő lehet. Egyéb képességeik is lehetnek az autistáknak kiemelkedőek vagy alacsonyak. Tévhit az, hogy az autisták annak ellenére, hogy nem könnyen kommunikálnak, de eközben kiemelkedő intellektussal rendelkeznek, tehát az csupán legenda, hogy zsenik lennének. Természetesen lehetnek akár zsenik is, hiszen az egyéb képességeik ugyanolyan széles skálán mozognak, mint a nem autisták esetében. Az viszont igaz, hogy sokszor képességeik fejleszthetőek, ami miatt számolási vagy zenei teljesítményük meghaladhatja az átlagosét.
A környezetük számára az egyik legnehezebb tünet az, hogy nem igazán tudnak együttműködni másokkal, az és még a közeli ismerőseikkel sem lépnek kontaktusba igazán.
Az autizmusról szól részletesebben az alábbi írás.


„Az autizmus a társas viselkedés, a szociális készségek területén is jellegzetes tünetekkel jár. Az autisták magukba, saját világukba forduló emberek, általában képtelenek a többi emberrel társas viszonyt kialakítani. Nem csupán az idegenekhez, de még a közeli hozzátartozókhoz fűződő viszonyukra is jellemző, hogy a másik embert leginkább tárgyként kezelik, ritkán, vagy egyáltalán nem teremtenek szemkontaktust, semmilyen empátiával nem viseltetnek a környezetükben élő emberek érzései iránt, legyen az akár öröm, akár szomorúság.
Társas képességeik erősen korlátozott volta a kommunikáció területén is jelentkezik, beszédfejlődésük egyenetlen vagy késik, hiányzik belőlük a metakommunikációra való képesség, sőt, nagyon sok autizmussal élő egyáltalán nem is beszél. Még a verbális kommunikációra képes autisták sem képesek a nyelv eszközeivel megfelelő módon élni. Sokan csupán monoton módon ismételgetik a hozzájuk intézett szavakat (echolália), gyakran vagy szó szerint értenek mindent, vagy egyáltalán nem értik, hogy mit mondanak nekik.”


A teljes cikk itt
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr6118808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.