Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Nagy Fogyás 2. rész - a pszichológus aggályai 2. rész

2007. október 20. 18:19 - Füredi Krisztián

pszichologia_nagyfogyasA Nagy Fogyás című műsor második része sajnos igen hasonló volt az előzőhöz.
Jakupcsek Gabriella az előzőekben használt megalázó "Kicsikéim" megszólítás mellet most a "Csöppségeim" kifejezést is használta. Ez egyértelműen sértő a szereplők számára.

Ezen felül Jakupcsek Gabriella igyekezett feszültséget kelteni, így konkrétan négyszer mondta  el a műsorban, hogy "Óriási a tét!" , ezen felül elhangzottak még szép számmal hasonló jelentésű mondatok is (pl.: "Nagyon nagy a tét", "Rajtatok múlik most minden!").

Természetesen valóban nagy a tét, hiszen ha nem fogynak le a szereplők, akkor azt mind az egészségük mind az életminőségük megsínyli, de Jakupcsek Gabriella nem erre értette, hogy óriási a tét, hanem arra, hogy a párbajban éppen ki tudja több ideig tartani a szalmabálát...
Hasonló túldramatizálás volt, amikor úgy kezdte a mondandóját, hogy az előző részben "Drámai körülmények között kiszavazott Zsófi..."

Egyrészt megalázó, másrészt idegesítő ez a túldramatizálás, de legfőképpen éppen ezzel törpül el a valódi dráma, az, hogy ezeknek az embereknek le kell fogyniuk annak érdekében, hogy megfelelő életet tudjanak élni. A sok hatásvadász elem miatt éppen ez, - ami pont a lényege lehetne a műsornak - veszik el a bulvár stílus miatt.

A párbaj szintén nagyon megalázó volt, és ráadásul láthatóan többeknek fizikai fájdalmat okozott. Éppen eléggé nehéz a kalóriabevitel drasztikus csökkentése, és a folyamatos fizikai igénybevétel. Érthetetlen, hogy miért kell mindezek mellett megalázó, és fizikai fájdalommal járó párbajban részt venniük a játékosoknak.

Új elemként megjelent a műsorban a kísértés. Egy asztalra kirakták mindenkinek a szeretteitől kapott leveleket, akikkel már hetek óta nem találkozhattak, és semmilyen formában nem tudtak kommunikálni. A levelek előtt mindenkinek volt egy adag édesség. A levelet az olvashatta el, aki hajlandó volt megenni az édességet, amelyről ki volt írva, hogy több mint ötszáz kalória. Le kellett ülniük az édesség és a levél elé. A résztvevő többsége sírt!
Ez szintén egy rendkívül hatásvadász és megalázó elem a műsorban. A részvevők így is igen nagy stressznek vannak kitéve, amit önszántukból vállaltak, de nem a megalázás és nem az öncélú lelki gyötrelmek miatt vannak itt, hanem az egészségük, az életük miatt. Ebből a szempontból kiszolgáltatott helyzetben vannak, amivel nagyon kegyetlen dolog visszaélni.

A Nagy Fogyás első részével kapcsolatos aggályok (előző írás ugyebben a témában)

Az összes Nagy Fogyás cimű műsorral kapcsolatos írás egyben a blogon
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr39202163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éva a testszobrász · http://www.cellulitisz.blog.hu 2007.10.21. 01:14:29

Ja kérem ez a showbiznisz. A lényeg a nézettség. Minél érdekesebb, botrányosabb, szemetebb, annál többért lehet eladni a reklámidőt. Mert a nézők éhesek a szenzációkra és a drámákra.
Sokszor szándékosan keltik a feszültséget, uszítják egymás ellen a versenyzőket, hátha kirobban egy jó kis veszekedés. A szerelmi szál külön jól jött nekik - mázli. Vagy vajon elősegítették, meg volt rendezve? (hasonló korú szinglik, talán az érdeklődési kör is megegyezik -ha ilyeneket tesznek egy csapatba, nagyobb az esély egy lamúrra).

Azért drukkolok nekik, hogy egy életre letudják magukról a zsírt.

Jó ez az összefoglaló, így az is nyomon tudja követni a műsort, aki épp nem látta.
És jó látni, hogy nem minden néző vesz be minden maszlagot.

An 2007.10.21. 08:40:35

Emlékszem, az első Big Brother és Való Világ alatt voltam újságíró-tanonc. Nagyon haragudtam rájuk, folyton a résztvevők megaláztatásairól írtam (persze csak magamnak, vagy max. a tanáromnak). Azóta nem is nézek semmi ilyesmit, mert tudom, hogy csak ideges leszek tőle.

~szivárvány~ · www.szivarvany5500.blog.hu 2007.11.02. 23:55:43

Szia! Az ingyenruha.blog.hu-ban hivatkoztam a blogodra!

Amúgy gratula és kösz, nagyon jó blog!

Gál Attila 2007.11.05. 05:10:48

Véletlenül kerültem az oldalra.Sajnos a műsorhoz nem tudok sokat hozzáfűzni,mert nincs \"varázsdobozom\",de a bejegyzéseket olvasva futkározik a hátamon a hideg.Na persze eddig sem voltak illúzióim a kereskedelmi tévéket illetően,de ez a levél-édesség dolog a határőrséget juttatja eszembe.az újoncokat ott tették ki hasonló megalázó helyzeteknek...

Az oldal tetszetős,olvasmányos,gondolatébreztő.További sok sikert kívánok.

Attila,Bp.
süti beállítások módosítása