Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Gyilkoló gyerekek szüleinek kártérítést kell fizetniük

2010. október 02. 15:40 - Füredi Krisztián

Összesen 8 millió forintot kell fizetniük annak a két 16 éves fiú szüleinek, akik a megvert társuk halálát okozták azzal, hogy eszméletlen állapotban belelökték egy tóba. (Ezért a fiatalok 14 év börtönbüntetést kaptak.)

A bírósági ítélet szerint: "Hiányzott az irgalom, a könyörületesség, a szánalom, a megrendülés és a jóság. A szülők nem nevelték őket az élet tiszteletére olyan módon, hogy ne jussanak el ennek a brutális bűncselekménynek a megvalósításához."

A bíróság nem vizsgálta, hogy a szülők konkrétan milyen hibát követtek el, hanem úgy vélte, hogy a szülői nevelés eredménye a döntő. Ez az ítélet precedenst teremthet további perekhez.

Ez az ítélet több kérdéses gondolatot is felvet.

Egyrészt, a bíróság ezáltal abban is állást foglalt, hogy szerinte a szülők milyen mértékben felelősek a gyermekek viselkedésével kapcsolatban, tehát nem csak jogi, hanem pszichológiai kérdésben is "döntött".

Másrészt ez a döntés felveti annak a kérdését, hogy felnőtt bűnelkövetők esetében is kérhető-e kártérítés az elkövető szüleitől. Hiszen ha egy 16 éves ember tettéért felelős a szülői nevelés, akkor egy 19 éves ember tettéért is okolható és számon kérhető a szülő.

Tovább
6 komment

Kérdőív a fogamzásgátlásról 18-49 éves hölgyeknek

2010. szeptember 10. 17:30 - Füredi Krisztián

 

 

 

 

 

 

Jelen kérdőív az Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán működő Magatartástudományi Intézet keretein belül folyó kutatás kérdőíve.

A kérdőív a fogamzásgátlásról szól, Magyarországon élő, 18-49 éves hölgyek véleményét vizsgálja tudományos célból.

A kérdőív ide klikkelve érhető el!

 

1 komment

Megbetegít az iskola? Vekerdi Tamás vs. Dr. Vajda Zsuzsanna

2010. szeptember 08. 19:46 - Füredi Krisztián

A héten Vekerdy Tamás tollából jelent meg egy írás az FN.hu oldalán "Az iskola megbetegít" címmel, melyben az iskola betegítő hatásáról és az iskola miatti szorongásról ír. Ezután nemsokkal erre reakcióként és kritikaként megjelent a Magyar Pszichológusok Egyesülete honlapján Dr. Vajda Zsuzsanna írása "Iskolabetegség" címmel, majd ugyanez az a cikk az eredeti írás mellett az FN.hu oldalán "Nincs stresszmentes iskola" címmel.
 
Dr. Vajda Zsuzsanna írása több ponton kritizálja Vekerdy Tamás írását, számos új szempontra hívja fel a figyelmet, tágabb keretbe helyezi az iskola, a gyermekek és a gyerekkori szorongás kérdéskörét.
 

 

Vekerdy Tamás írásából:
 
"A gyereknek azért „nagy a feje”, mert kifejlett felnőtt agyveleje van. Tüdőlebenyeinek felszíne viszont ötöde a felnőttének. Tehát a gyerekszervezetnek egyötödnyi tüdővel kell ellátnia a felnőttével egyező méretű agyat. Ez csak akkor lehetséges, ha az a kisdiák négy-öt órát rohangál és üvöltözik a szabad levegőn. Az iskolában viszont rendesen kell ülni, netalán még a szünetben sem lehet kimenni az udvarra, mert ott sár van. Csak csendben, párosával lehet sétálni a példátlanul szűk folyosón. A gyerek folyamatos oxigénhiányos állapotban van az iskolában."
 
"A lányok látszólag valóban jobban alkalmazkodnak az iskolához. Jók, szorgalmasak. A baj épp az, hogy túl jól teljesítenek. Egy olyan iskolához alkalmazkodnak, amely, ha alkalmazkodnak hozzá, megbetegíti őket. Nem gyerekre szabott az egész iskola sem módszerében, sem felépítésében, sem időbeosztásában. Mi az például hogy 45 perces óra? Ilyen nincs. A kisgyerek 6-12 percig tud figyelni, és ez az idő lassan nő."
 
Dr. Vajda Zsuzsanna írásából:
 

"Vajon valóban az iskolába járás volna az, amitől megbetegszenek a gyerekek? Ezek szerint  a világ jelentős hányada lelkibeteg lett az elmúlt másfél évszázad során. De vessünk egy pillantást az  opciókra: mit csinálnak, mit csináltak azok a gyerekek, akik nem járnak iskolába?  Sajnos, ma is sok millió gyerek  
kényszerül rá, hogy iskolába járás helyett bérmunkát végezzen, kisebb testvéreire vigyázzon. Hogy ez milyen érzés lehet, azt tükrözi a századforduló szépirodalma, amelynek gyerekhősei arról álmodoztak, hogy a nehéz munka helyett fűtött, biztonságos helyen 
ülhetnek és tanulhatnak az iskolában. Az iskolát a gyerekek érdekében hozták létre,megteremtve a gyerekkorból a felnőttkorba való fokozatos átmenet feltételeit. Az 
iskolai életet szakemberek alakítják ki a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően, nem úgy, mint a bébikortól szervezett szépségversenyeket, embertelen sztár-válogatókat, versenysportistállókat és a súlyos sérüléseket okozó 
gyermek motorversenyeket. Bár még hosszan sorolhatnánk a mai gyereket valóban fenyegető, embertelen versenyre, egészségtelen fogyasztásra késztető szervezeteket, az utóbbiak ellen, vagy legalább a szülők tájékoztatása érdekében a legritkább esetben emelik fel szavukat a neves kollégák."
 
"A szülők iskolával riogatásának visszatérő mantrája a gyerekek szorongása. De nézzük meg közelebbről a kérdést: betegség a szorongás? Szó sincs róla, a szorongás hiánya a betegség. Csak a szélsőségesen elhanyagolt, agyonkínzott, koravén gyerekek, a bűntudat nélküli pszichopaták nem szoronganak. A szorongás az élet része, amely nélkül nincs erkölcs, nincs teljesítmény, de valódi  siker sem. Csak a reklámklipekben állandó örömködés az élet. A stressmentes iskola, kudarc nélküli tanulás, az erőszakmentes nemzedék csak üres szólamokban létezik. Sem a stressz, sem a kudarc, sem az erőszak nem küszöbölhető ki sem a gyerekek, sem a felnőttek életéből. A feladat az, hogy megtanuljuk kezelni őket, mind önmagunk, mind mások esetében, és a tanulást gyerekkorban kell elkezdeni."

 

10 komment

Felmérés a budapesti szülészetekről, a kismamák szemével

2010. január 31. 20:00 - Füredi Krisztián

Felmérés készül a kismamák budapesti szülészeteken szerzett tapasztalatairól.

A felmérést végző kutató az alábbiakkal kéri az érintetteket a kérdőív kitöltésére:

"Kedves Édesanyák!

A budapesti szülészetekkel kapcsolatos elégedettséget szeretném mérni az alábbi kérdőívvel. Kitöltése csak 5 percet vesz igénybe. A kérdőív anonim, és az eredményeket csak összesített formában fogom közölni.

Ha kellően sokan töltenék ki, akkor az eredményekből látni lehetne, hogy a kismamák megítélése szerint melyek a problémás területek és milyen különbségek vannak az intézmények között.

Kérlek, csak akkor töltsd ki a kérdőívet, ha 2008-ban, 2009-ben vagy 2010-ben szültél valamelyik budapesti szülészeten.

Én is nemrég hoztam világra a kisfiamat. Ez indított arra, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Így azt is tudom, hogy milyen értékes a kisgyerekes édesanyák ideje. Ezért különösen köszönöm, hogy időt szakítasz a kérdőív kitöltésére.

Fürediné dr. Kovács Annamária"

A felmérés ide klikkelve érhető el!

3 komment

Gyász - két fontos és hasznos új honlap

2009. december 19. 17:30 - Füredi Krisztián

Nemrégiben két igen hasznos honlap is indult a gyász témakörében.
Az egyik a gyászportál.hu, amely a gyászolóknak nyújt segítséget.
A másik pedig a gyász.lap.hu oldal, amely a gyásszal kapcsolatos magyar honlapokat igyekszik tematikusan rendszerezve összegyűjteni.

Gyászportál.hu


A gyaszportal.hu széles körben foglalkozik a gyásszal, nem csak tanácsot és olvasnivalót nyújt, hanem bárki megoszthatja a saját gyászát, fájdalmát a többiekkel, számos interaktív szolgáltatás érhető el.

Az alapító az alábbi gondolatokkal mutatja be a honlapot:

"Ez a portál azért jött létre, mert amikor meghalt a férjem, megváltozott és átértékelődött az életem, és rá kellett jönnöm, hogy a halál valóban tabu.

Akinek van gyereke, az pontosan tudja, hogy egy ember születése alapvetően változtatja meg az életünket, és ugyanígy van ez akkor is, ha meghal valaki. Ennél nagyobb, lényegesebb esemény egyszerűen nincs, mégis úgy teszünk, mintha a gyász, valakinek a halála egy olyan kellemetlen epizód volna, amin minél gyorsabban át kell lendülni, túl kell lenni.
Én pedig azt gondolom, hogy ezzel foglalkozni kell, mert nem tagadhatjuk meg azt az embert, akit gyászolunk azzal, hogy úgy teszünk, mintha nem is lett volna, miközben körülöttünk van az egész élete. Szerintem azzal a lelkifurdalással és tragikus viharokkal teli érzelmi libikókával is foglalkozni kell, amit a szakemberek gyászmunkának hívnak. Biztos vagyok benne, hogy nem helyes és tulajdonképpen méltatlan is a szőnyeg alá söpörni a szomorúságot, a kétségbeesést, és úgy tenni, mintha mi sem történt    volna. Ráadásul nem elég, hogy meghal valaki, ezért újra kell értelmezni a mindennapokat, mint egy hasba rúgás, úgy jön szembe az élet végessége, ami, ha elkísérsz egy embert idáig, azaz végignézed a haldoklását, nagyon brutális. Muszáj azon gondolkodni, hogy van-e élet vajon utána.

Hogy választ találjak ezekre a kérdésekre, úgy gondoltam, hogy létrehozok egy internetes felületet, egy portált, ami talán segít nekem mindezt megérteni. Szeretném, ha lenne egy hely, ahol ezekről a kérdésekről és a fájdalomról nyíltan lehet beszélgetni, és ahol méltó emléket állíthatunk annak, akit szerettünk. Szeretném azt is kideríteni, hogy „mi végre” vagyunk itt, és ha eljön az idő, csak átlépünk-e máshová vagy porrá leszünk. Szeretném tudni, hogy van-e remény arra, hogy még valaha találkozzak azokkal, akiket szeretek.

Ha úgy érzed, hogy Te is ugyanilyen cipőben jársz, és szívesen segítenél, szeretettel várlak. Mondd el a fórumokon, hogy Téged mi foglalkoztat, írd meg a Te gyászod történetét (Az én történetem rovatba küldhetsz írást), mert így talán segíthetsz magadnak és másoknak is a feldolgozásban, tedd ki az emlékfalra, akit gyászolsz mert így meg tudod osztani a barátaiddal a bánatod, de ha gondolod, írhatsz cikkeket, moderálhatsz fórumokat is. Ha van kedved mindehhez, a szerkesztoseg@gyaszportal.hu címen jelentkezhetsz.

Ha szakember vagy, és szeretnél segíteni, szívesen vállalsz tanácsadást az oldalon, akkor is erre a címre írj.

Veress Ágnes
szerkesztő"


gyász.lap.hu


Ez a lap a gyásszal kapcsolatos, leginkább magyar nyelvű honlapok tematikusan rendszerezett gyűjteménye. Sok hasznos honlapra lehet eljutni innen. Mint minden lap.hu oldal, így a gyasz.lap.hu is folyamatosan változik, így ha bárkinek van tudomása olyan gyásszal kapcsolatos honlapról, amely még nem szerepel a lapon, akkor érdemes küldeni egy linkajánlást, hogy még teljesebb legyen a gyász témájának a feldolgozása.

 

1 komment

Könyvszemle - Kizökkent elmék - Draaisma, Douwe

2009. november 26. 08:12 - Füredi Krisztián

könyvszemle

Nemsokára megjelenik a Kizökkent elmék című könyv, amely igen érdekesnek ígérkezik. Az alábbiakban olvasható a Gondolat Könyvkiadó ajánlása, és egy részlet a könyvből amely megjenelt a Gondolat Könyvkiadó blogján.

A pszichiáterek és a pszichológusok gyakran azzal tisztelegnek szakmabeli kollégáiknak, hogy elneveznek róluk valamit - és természetesen betegséget. Alois Alzheimer, James Parkinson, Szergej Korszakov, George Gilles de la Tourette vagy Hans Asperger mind-mind hús-vér emberek voltak valaha, ám a nevük mára puszta szakkifejezéssé változott, amely valamilyen betegséget, szindrómát, autista vagy más rendellenességet jelöl. Lebilincselő új művében a Magyarországon is jól ismert holland esszéista, Douwe Draaisma tizenhárom ilyen "név" életét rekonstruálta az agykutatás és a lélekgyógyászat világából. Megnézte, mit is fedeztek fel pontosan, kik voltak a betegeik. Az olyan orvosoknak, mint Parkinson, Alzheimer, Korszakov és Asperger, de az olyan kevésbé ismert pszichiátereknek is, mint Capgras vagy Clérambault, volt egy sajátos képességük: olyan betegségtörténeteket írtak, hogy a beteg megelevenedett az olvasóban. A Kizökkent elmék izgalmasan, meghökkentően és közben megindítóan ábrázolja az agykutatás történetét. Draaisma finom és magával ragadó stílusában felejthetetlen olvasmányokká válik az olyan szindrómák kórtörténete, mint amilyen az Asperger-, a Bonnet-, a Korszakov-, a Clérambault-, a Gilles de la Tourette- és a Capgras-szindróma, vagy az olyan betegségeké, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór. A kötet mindeközben elevenen ábrázolja a pszichológia, pszichiátria tudományágának belső világát, hatalmi küzdelmeit.

Részlet a könyvből:

 

Tovább
Szólj hozzá!

II. Pszichológia Szabadegyetem - 2009. Ősz

2009. október 08. 21:10 - Füredi Krisztián

 

II. PSZICHOLÓGIA SZABADEGYETEM 2009 ŐSZ
Aktuális pszichológiai kérdésekről egyetemi szinten – közérthetően
Szervező: A Magyar Pszichológusok Egyesülete (MAPSZIE) mapszie.hu
2009 november 7-8 (szombat, vasárnap)
Helyszín: Moholy Nagy Iparművészeti Egyetem
Budapest, XII. Zugligeti út  9-25.
A rendezvény hivatalos honlapja: http://mapszie.hu/pszichologia-szabadegyetem-2009-osz

Egyetemi előadások, interaktív és közösségi foglalkozások: (Minden előadó pszichológus)

További részletek a hivatalos honlapon: II. Pszichológia Szabadegyetem - 2009. ősz

 

A programból:

Meixner Veronika: Mindennapi Kríziseink

Dr. Vajda Zsuzsanna: Lógok a Neten - Az Internetes kommunikáció sajátosságai

Dr. Vajda Zsuzsanna: Filmklub - Ki a gyilkos? – Horror és erőszak a filmvásznon
(Utána kötetlen beszélgetés)

Füredi Krisztián: A szexualitás és a nemi szerepek pszichológiai kérdései

Füredi Krisztián: Pszichodráma workshop a nemi szerepek, párkapcsolatok, szexualitás témakörében

További részletek a hivatalos honlapon: II. Pszichológia Szabadegyetem - 2009. ősz

 

Kapcsolódó internetes oldalak:

MaPszie honlapja

2009 őszi pszichológia szabadegyetem

Mindenkori pszichológia szabadegyetemek

A MaPszie híreinek, az aktuális és a mindenkori szabadegyetemek legaktuálisabb híreinek követése a Twitteren

Pszichológia szabadegyetem csoport a Facebookon

Pszichológia szabadegyetem Iwiw klub

 

További részletek a hivatalos honlapon: II. Pszichológia Szabadegyetem - 2009. ősz

2 komment

Vélemények a szexualitásról - Szexuális attitüdkutatás

2009. augusztus 20. 23:35 - Füredi Krisztián

Dr. Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus online felmérést végez a szexualitással kapcsolatos vélekedésekről, attitüdökröl.

A kérdőív rövid, gyorsan kitölthető, kérek mindenkit, hogy lehetőség szerint szánjon néhány percet a kérdőív kitöltésére.

A felmérés időközben lezárult, ezért a kérdőív linkje a továbbiakban már nem elérhető!


Köszönöm a segítséget Dr. Szilágyi Vilmos nevében!

4 komment