Amikor valaki börtönbe kerül, akkor a „túlélés”-hez szükséges számra, hogy megtanulja a börtön szabályait, és kövesse a börtönben kialakult normákat. Ezek a normák természetesen mások, mint amelyeket az addigi életében követett a személy. El kell fogadni azt a szerepet, hogy ő egy elítélt, és abban a szerepben kell viszonyulnia a többi elítélthez, és a börtönőrökhöz. El kell sajátítania a börtön nyelvét, a börtönszlenget. Az életének a rendje megváltozik, kiépül egy új napirend. A börtön sajátos szubkultúra. Ennek a szubkultúrának, illetve a prizonizációnak hatása van a személyiségre. Ez sok kérdést vet fel, többek közt az, hogy a prizonizáció eredményeképpen, illetve a börtönbüntetés eredményeképpen milyen szempontól lesz különböző az a személyiség aki kijön a börtönből attól, aki bement oda. Kérdés az, hogy ez a változás elősegíti-e a bűnözés csökkenését, a társadalomba való megfelelő visszailleszkedést vagy pedig éppen ez ellen dolgozik-e.
Az alábbi írás a prizonizációról és a hatásáról szól részletes és igen igényes módon.
„Már Irwin és Cressey (1962) is kritikai megvilágításba helyezte Clemmer tanait. A kutatók szerint három fajta börtön-szubkultúra létezik, a tolvajoké, a raboké, és az első bűntényeseké. A ’tolvajok’ azok a rabok, akik a kinti világból hozzák az értékeiket és az erkölcsi világképüket, és ennek megfelelően megfertőzik a börtönközeget, ez az import modell. Ezt a fogalmat még Schrag (1954) vezette be a börtön-szubkultúrákról szóló tanulmányában. A fogvatartottak másik csoportja lesz az a szegmens, amit a börtönrendszer termel ki, ’a rabok’, míg a harmadik csoportot az első bűntényesek képezik, akikre az a jellemző, hogy inkább az őrök és az irodista személyi állomány értékrendjével azonosulnak.
…
A kutatók úgy vélik, hogy a prizonizáció legsúlyosabb következménye a szégyenérzet eltűnése, ami nélkül képtelenség a reintegráció és az áldozatokkal való szembesülés. A prizonizáció tehát a reintegráció ellen ható tényező. A reintegráció sikeresebb lehet a fiatalkorú fogvatartottaknál, akik nem töltöttek el annyi időt a börtönben, mi sem bizonyítja jobban a prizonizáció létét.”
Az alábbi írás a prizonizációról és a hatásáról szól részletes és igen igényes módon.
„Már Irwin és Cressey (1962) is kritikai megvilágításba helyezte Clemmer tanait. A kutatók szerint három fajta börtön-szubkultúra létezik, a tolvajoké, a raboké, és az első bűntényeseké. A ’tolvajok’ azok a rabok, akik a kinti világból hozzák az értékeiket és az erkölcsi világképüket, és ennek megfelelően megfertőzik a börtönközeget, ez az import modell. Ezt a fogalmat még Schrag (1954) vezette be a börtön-szubkultúrákról szóló tanulmányában. A fogvatartottak másik csoportja lesz az a szegmens, amit a börtönrendszer termel ki, ’a rabok’, míg a harmadik csoportot az első bűntényesek képezik, akikre az a jellemző, hogy inkább az őrök és az irodista személyi állomány értékrendjével azonosulnak.
…
A kutatók úgy vélik, hogy a prizonizáció legsúlyosabb következménye a szégyenérzet eltűnése, ami nélkül képtelenség a reintegráció és az áldozatokkal való szembesülés. A prizonizáció tehát a reintegráció ellen ható tényező. A reintegráció sikeresebb lehet a fiatalkorú fogvatartottaknál, akik nem töltöttek el annyi időt a börtönben, mi sem bizonyítja jobban a prizonizáció létét.”
A teljes cikk itt
