Az alábbi előadás egy fontos gondolata, hogy történelmi léptékkel mérve környezetünk változik, miközben mi is változunk, de csak részben változunk, miközben nagyobb részt az evolúciós örökségeinket hordozzuk, melyek felismerhetőek a viselkedésünkben. Ezek az örökségek sok esetben már nem segítenek bennünket, hanem kimondottan hátráltatnak a boldogulásban.
2009. április 17. péntek 14:00 - 15:00
Prof. Bereczkei Tamás
Tanszékvezető egyetemi tanár (PTE, Pszichológia Intézet)
A világ változik, csak mi maradunk
A modernizáció alaposan felforgatta azt az evolúciós örökséget, amely évmilliókon keresztül meghatározta az ember gondolkodását és viselkedését. Ezek a változások azonban nem egyetlen irányba mutatnak, hatásuk sokrétű és ellentmondásos. A változások egy része azzal járt, hogy miközben az emberi természet mélystruktúrái lényegében változatlanok maradtak az utóbbi tízezer évben, viselkedési kimeneteik számos esetben már nem kapcsolódnak össze a túléléssel és a szaporodással. Sőt, egyes korábbi alkalmazkodási formák kifejezetten maladaptívvá váltak, azaz rontják az ember egészségi állapotát, társadalmi beilleszkedését, közösségi kapcsolatait. Mégis, a jövő nagy társadalmi reformjai elképzelhetetlenek anélkül, hogy figyelembe vennénk az ember alapvető motivációit és evolúciósan létrejött képességeit. Az a mindannyiunkban táplált remény, hogy valódi közösségeket és tartós emberi kapcsolatokat hozzunk létre a jelenlegi elszemélytelenedett világban, arra alapozható, hogy az emberi evolúció során létrejött szociális képességek és hajlamok - a kétszáz éve született Darwin kifejezésével élve: társas ösztönök - továbbra is áthatják törekvéseinket és szándékainkat. Akkor is, ha ennek nem mindig vagyunk tudatában.
