Pszichológia.blog.hu

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, pszichológus, páterapeuta blogja

Gyász (thanatológia)

2006. november 05. 07:07 - Füredi Krisztián

A gyász általában felkészületlenül éri a gyászolót, és a gyászoló környezetét is. A gyászoló sokféleképpen viselkedhet, hiszen sok esetben a legszélsőségesebb érzelmeket él át, amellyel lehet, hogy még sohasem találkozott, és lehet, hogy a környezete sem látta még ilyennek őt. A gyásznak megvannak a sajátosságai, fázisai. Ezeken a fázisokon át kell esni, nem lehet megkerülni szánt szándékkal egyik fázis sem. Az egyik legnevesebb kutatója és ismerője a halál, a haldoklás és a gyász pszichológiájának Dr. Polcz Alaine, aki maga is átélte fiatalon a klinikai halál állapotát, melynek nyomán kezdett el thanatológiával, a halál, haldoklás és a gyász pszichológiájával foglalkozni, és ennek nyomán számos jelentős eredmény fűződik a nevéhez.
Dr. Polcz Alaineről és a gyász pszichológiájáról szól az alábbi írás.

"Nagyon sokan menekülnek a gyász elől. Az embernek teljes személyiségét kell a gyászba vinnie. Ha több gyász épül egymásra, az bizonyos fokú tehetetlenséget eredményez. A gyászolóknak segítenünk kell, de hogy ez hogyan lehetséges, azt meg kell tanulnunk. A gyász maga, egy külön fejezet, anyag, amit tanulnunk kell, ismernünk kell.

Dr. Polcz Alaine 19 évesen, a háború alatt súlyos sérüléseket szerzett, kórházban kellett újjáéleszteni. Közben intenzív halálközeli élményeket szerzett, melyek megváltoztatták addigi világlátását. Ezek hatására kezdett pszichológiával, a halál és a gyász kutatásával (thanatológiával) foglalkozni. A második világháború szörnyűségeiből szabadulva pszichológia szakra iratkozik."


A teljes cikk itt


Pszichológia lap
8 komment
Címkék: halál depresszió stressz gyász emlék dr. polcz alaine

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr7717221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brigi 2006.11.09. 19:15:38

Tisztelt Pszichológus nő!
Én idén március 21-én veszítettem el édesanyámat.
Közös lakásban éltünk,mivel én épp válófélben voltam.Édesanyám lakásában hatan laktunk,édesanyám a három gyermekem,a barátom és én.Anyu sajnos sok betegségben szenvedett.(asztma,mániákus depresszió,személyiségizavar,és amit ő nem látott be soha:drogban.mivelhogy tizen hat féle gyógyszert szedett,többek között kedélyjavítót,nyugtatókat altatókat és sok más ezekhez hasonló gyógyszert amire sajnos még sokszor ivott is)több mint 10 éve kezelték már és ez alatt a 10 év alatt több öngyilkossági kísérlete is volt.
Sajnos nem vettük észre,hogy ismét erre készül és március 21-én én találtam rá holtan ahogy az ágya szélén eldőlt.Segíteni már nem lehetett rajta,az igazságügyi orvosszakértő is megmondta,hogy sajnos Anyu erre már nagyon készült.A szerencsétlenségbe még is szerencse,hogy a gyerekek nem voltak otthon.Én a mai napig nem tudom megérteni,hogy miért tette?!Hiányzik és minnél több idő telik el annál rosszabb.Mivel egy lakásban éltünk,sokáig (talán még ma is)Saját magamat teszem felellőssé,mert jobban kellett volna vigyázni rá!nem lett volna szabad piszkálni azért,hogy ne igyon?!Nem tudom...Minden nap várom,hogy felhívjon...
Ha tud,kérem segítsen,hogyan fogadhatnám el hogy ő nincs?
Tisztelettel:Brigi
Válasz erre 

ALICE 2007.04.21. 10:38:00

Tisztelt Doktornő!

Sajnos az élet úgy hozta, hogy nekem is át kell élnem a gyászt. Egy hónapja halt meg volt férjem, gyermekeim apja. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ez engem is ennyire lemerít, mivel már több éve elváltunk, nem nagyon volt kapcsolatunk vele. Az a tény, hogy öngyilkos lett, még jobban felkavart bennünket. Most, hogy rendesen elbúcsúztattuk, és meg kellene felelni annak az elvárásnak, hogy "gyorsan felejtsük el, és minden megy tovább", meg "túl kell lépni rajta", " semmi közöd nem volt már hozzá".- ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket hallok vissza a munkahelyemen. Na, meg azt, hogy miért "buktam ki" ennyire, hiszen már rég nem éltünk együtt... Nos engem is meglepett, hogy ennyire lemerültem, fizikailag és lelkileg is, igy nem tudok dolgozni. Fogalmam sincs, milyen hosszú lesz ez a folyamat, amíg fel tudom dolgozni a történteket, de nagyon zavar az, hogy ilyen megjegyzéseket tesznek. Nekem most az egészségem a legfontosabb és az, hogy a gyerekeimnek is támasz lehessek. Van aki segít, mert járok egy agykontrolos kezelésre, és érezhetően jobban vagyok.
Mit tehetnék, hogy a munkatársaim véleménye ne hasson rám, illetve hogyan tudnám leállítani az e fajta vélekedéseket? Nagyon zavar, és feldühít, hogy nem értenek meg! Vagy ezzel nem is kellene foglalkoznom? Mit tegyek?

Köszönettel:
Alice
Válasz erre 

Niki 2007.11.20. 10:13:32

24 éves lány vagyok,10napja halt meg a barátom orvosi figyelmetlenség miatt! 21 csodálatos hónapot töltöttünk együtt, már terveztük a közös jövőnket! Ő volt az első nagy szerelmem! Kérem adjon tanácsot, hogy hogy lehet ezt feldolgozni, elfogadni!
Köszönön
Válasz erre 

Marcsi 2008.04.04. 12:16:43

Három éve halt meg izomsorvadásos,fiam.CSAK!18éves volt!Hiába tudtuk előre,felkészülni erre nemlehet!Maradnak a nyitot kérdések,amire már soha sem kapok választ!Feldolgozni soha sem lehet,felejteni?túl közel a vég!S Egy élet is kevés!
Válasz erre 

farkas erzsébet 2008.05.09. 20:06:22

26 éves vagyok és hat hete vesztettem el az édesanyámat! Egy házban laktunk Ő és mi/ kisfiam és a párom/ , nagyon jó kis csapatot alkottunk! Együtt nevelgettük a kisunokáját szeretetben és összhangban! 10 éve volt elöször börrákos az anyukám. A mütét után évente járt kontrollra / hasiu.h. vérvétel stb../ most februárban derült ki hogy áttétes daganatok vannak a máján a lépén a gyomrán és szinte mindenhol!! Másfél hónapot élt ezzel a felismeréssel! Hibáztak az orvosok!!!! Azóta nem tudok belenyugodni!!!!!!
Válasz erre 

Zuzmara 2008.08.13. 22:13:21

Tisztelt Doktornő.

Egy éve is elmúlt , hogy meghalt a nővérem autóbalesetben.
Nemrég megtanultam az autogén tréninget, és a terapeutámmal foglalkoztunk a gyásszal is.
Testvérem sokat jelentett számomra , időssebb lévén néha pótolta az anyámat/mivel ő skrizofén/
rokonlelkek voltunk és mondhatom , hogy barátnők is egyben.
Most az a problémám , hogy nagyon sokat küzdök még mindig vele, éjszaka nem tudok aludni. Előfordul néha az is hogy veszekszek vele, ami nagyon rossz utána.
Magamban beszélek hozzá , és vádlom hogy mért hagyta itt így a dolgokat nekem ? Mért nem hagy aludni? Mit akar tőlem?
Tudom ezek furcsán hangzanak,de nagyon szeretem és nagyon hiányzik.
Normális ez?
Válasz erre 

Anikó 2008.08.20. 20:03:01

Üdvölöm!
Segítségét szeretném kérni, mert úgy érzem nem tudok egyedül kilábalni a sötétségből.
29 éves, kétgyermekes anyuka vagyok.
Mikor 17 éves voltam, a szüleimmel végre kertesházba költöztünk. Persze rengeteg felújításra volt szükség, rengeteg ember dolgozott a kertben és a házban. 2 fiatal munkással összebarátkoztam, ebből az egyik igazi jó barátom lett. Mikor dolgozott nálunk sokat beszélgettünk, utána éjjel együtt jártunk bulizni, nagyon imádtuk egymást. De részemről kizárólag baráti érzésekkel. Kiszöktem néha éjjel az ablakon, hogy együtt motorozzunk, elmentünk motoros találkozókra. Aztán megmondta, hogy "úgy" is szeret, de mivel pont egy szakításon voltam túl, csak a barátságomat adhattam neki. Később találkoztam a későbbi férjemmel, elszakadtunk egymástól. Szültem 2 kicsi babát...de szüntelenül kerestem, mindenki úgy tudta, Németországban van. Az iwiw-en sem találtam. Nagyon hiányzott. Tavaly kaptam egy telefont, hogy tudnak róla: augusztus 17.-én meghalt autóbalesetben, munkából hazafelé tartva. Összezuhantam akkor, hullott a hajam, fizikai fájdalmaim voltak, 15 kilót fogytam. Úgy ment el, hogy nem tudta mennyire kerestem, és hiányzott. Rettenetesen hiányzik, és vádolom magam, hogy annak idején nem őt választottam, nem szerettem úgy,a hogy megérdemelte volna. Ha ő lett volna a férjem, még most is élne, nem hagytam volna, hogy dolgozzon annyit és szültem volna babát neki, boldoggá tehettem volna. Mindennap sírok, beszélek hozzá, szereték vele lenni. Egyre rosszabb ,de van két gyerekem tovább kell lépnem. Csak nem tudom, hogy hogyan! Kérem segítsen!!!!4
Válasz erre 

gazsul 2011.07.25. 23:14:18

Július 6.-án éjszakai műszak után kb. 14 óra körül lepintem 6 éves lányommal,15 óra 06 perckor felkeltem, mert hívott a barátnőm, majd kimentünk lányommal megkeresni apát, mert megigérte feltöltjük a medencét. A papucsa a terasznál volt, ezért gondoltuk kint van az udvaron, de nem volt ott. Majd bent kerestük a lakásban, még a szekrénybe is benéztünk és az ágy alá is. Ekkor már rossz érzéseim voltak, lementünk a pincébe, majd mivel ott sem volt, felmentem egyedül a padlásra, de csak a padlás tetején álltam meg és szólongattam, apa, apa? Semmi, majd megint lent kerestük a kertben a bokrokban, de semmi. Végül visszamentem a padlásra, de akkor már felismentem teljesen és iszonyú látvány fogadott. A férjem hulla sápadtan, lila szájjal, élettelenül, félig nyitott szemmel lógott a kötélen. Mikor megláttam ordítoztam, síkítoztam és azt kiabáltam. mit tettél? Apa meghalt, apa meghalt. Közben a lányom lent vísított és össze-vissza rohangált, anya neee. Levágtam a kötélről, de már nem tudtam segíteni rajta. Azóta már eltemettem, de nem tudok szabadulni a látványtól, a borzalomtól. És nem értem miért? Valaki mondja meg miért? Hogyan dolgozzam fel és a kislányommal mi lesz? Azóta rémálmai vannak és fél ha elmegyünk valahova, a kezemet nem akarja elengedni. Azt kérdezte mikor felejtem el azt a szót, hogy apa? Megszakad a szívünk mindkettőnknek. 1 éve volt depressziós és nem volt rá oka, akkor miért?
Válasz erre 
süti beállítások módosítása