Gyógyszeres kezelés az evészavarokban

Ez a téma számos további kérdést vet fel. „Jól” adják-e a gyógyszert? Ezen azt értem, hogy a pácienst tájékoztatni kell a gyógyszer várható mellékhatásairól, a betegsége részleteiről, hogy miben segíthet a gyógyszer és miben nem. Bulimia esetén jók a tapasztalatok az antidepresszánsokkal, anorexiában nincs olyan gyógyszer, ami bizonyíthatóan javítja a prognózist. Ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyozni minden esetben: kizárólag pszichoterápiával kombináltan hoz tartós gyógyulást a farmakoterápia (vagyis a gyógyszeres kezelés). Fontos elmagyarázni a páciensnek, hogy a gyógyszer olyan, mint egy mankó, amit használhat addig, amíg „megtanul járni”, de nem élhet élete végéig mankóval a hóna alatt! Közben folyamatosan „tanulni kell járni”. Rövidtávon általában jellemző, hogy antidepresszánst kapott bulimiások állapota javul, de nagyon gyakori a visszaesés, ha nem kapnak mellette pszichoterápiás kezelést. Valóban vannak olyan helyzetek, amikor egy jól alkalmazott és jól odaadott gyógyszer lerövidíti a gyógyulás folyamatát, vagy olyan állapotba hozza a pácienst, hogy alkalmas lesz a pszichoterápiára. (Előfordul ugyanis, hogy olyan magas szintű a szorongás, hogy a páciens nem tud a lelki tartalmakon „dolgozni”.)

Tapasztalatom szerint nagyon eltérő az evési zavarokban szenvedők hozzáállása a gyógyszeres kezeléshez. Vannak, akik mereven elzárkóznak mindenféle „kemikáliától” és kifejezett igényük van arra, hogy saját erejükből gyógyuljanak. (Megjegyzem: sok-sok saját erő kell akkor is, ha van gyógyszer!) De vannak olyanok is, akik szívesen fogadják, rosszabb esetben azt hiszik, hogy ezzel le van tudva a dolog, „a gyógyszer majd szépen meggyógyít én pedig csak végignézem, mi történik”. Utóbbiból következik, hogy ha nincs megfelelő együttműködés a beteg részéről a gyógyulásban, akkor a gyógyszer minimális tüneti javuláson kívül semmit nem fog segíteni.

Az antidepresszánsok gyakori mellékhatása a testsúlynövekedés. Gondolhatjátok, hogyan hat ez a bulimiásokra, akiknek egész életüket kitölti a testsúlyukkal való foglalkozás. A pácienst a várható mellékhatásokról tájékoztatni kell, hogy ne érje váratlanul, ha a szervezete megváltozott működését tapasztalja. Mérlegelni kell a pozitív és a negatív hatásokat a gyógyulás érdekében.

Az ilyen interjúk arra jók, hogy ne elégedjetek meg a tüneti kezeléssel. Nyilván senki nem mondja az orvosnak, hogy „na, és hol marad a pszichoterápiám?”, de talán segíthet abban, hogy eldöntsétek megfelelő kezelést kaptok-e. A tüneti kezelések legnagyobb problémája éppen az, hogy a páciensben (tévesen) azt a képzetet alakítja ki, hogy ebből a betegségből nem lehet meggyógyulni vagy, hogy ő, személy szerint képtelen erre. Ez a legnagyobb veszteségek egyike a terápiás folyamatban.

Lukács Liza saját honlapja: mashogy.hu